Egyre több a megszűnő kkv

Az első fél év végén működő 521 ezer társas vállalkozásból 8137 ellen indult újonnan fel- vagy végelszámolási eljárás, ez a cégek 1,6 százalékát teszi ki.Ennek ellenére az újonnan alapított cégek száma olyan jelentős, hogy öszszességében évek óta gyarapodik a társas vállalkozások száma - írja a Világgazdaság.

Az egyéni vállalkozók száma az idén az első fél év végéig alig több mint ezerrel csökkent. Tavaly december végéig csaknem 41 ezer egyéni vállalkozó adta fel. A legtöbben, 13 és fél ezren az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatban szüntették meg a tevékenységüket, több mint 8 ezren a kereskedelem és javítás terén, sorrendben a harmadik legnagyobb kivonulás az iparosok és a szálláshely-szolgáltatók, vendéglátósok körében zajlott le, ezekben az ágazatokban több mint 4-4 ezer vállalkozó szüntette meg a tevékenységét.

Bár a kkv-k az összes vállalkozás mintegy 99,9 százalékát teszik ki, a gazdaság tőkéjének csupán az egyharmadát birtokolják, s több mint a felüknek még csak tőkéjük sincs nyilvántartva. Az egyéni vállalkozók és kis társas vállalkozások többségében a vállalkozás és a családi vagyon nem válik el, így nem is létezik mint klasszikus céges tőke.

A sérülékeny kkv-szektor problémája az eladósodás, gyakran tetemes kockázatokat vállalnak be, a kkv-körben még ma sem jellemző a devizafedezeti ügylet kötése. A kkv-k gazdasági szerepe jelentős, bár a bruttó hozzáadott értéknek csupán a 40 százalékát adják, ez messze elmarad a foglalkoztatásban betöltött szerepüktől, hiszen az alkalmazottak mintegy 60 százalékának ők adnak munkát. Az exportban kicsiny, csupán 20 százalék a részesedésük - olvasható a lapban.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo