Egyre népszerűbbek a hazai termékek

A PwC 2022 tavaszán végzett globális felmérése szerint a fogyasztók továbbra is alkalmazkodnak az ellátási lánc zavaraihoz és a növekvő inflációhoz. A körülmények ellenére a vásárlók háromnegyede tervezi jelenlegi kiadási szintjének fenntartását vagy növelését a következő fél évben. A Covid-világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik, hogy hosszú távon is velünk maradnak: az online vásárlás, az otthoni főzés, illetve a lakáson belül végzett szabadidős tevékenységek is beépültek a mindennapokba.

A PwC 25 ország 9069 vásárlója körében végzett felmérésében a megkérdezettek többsége egyelőre megbirkózik a magasabb inflációval. Háromnegyedük arra számít, hogy a következő hat hónapban fenntartja vagy növeli kiadásai jelenlegi szintjét, emellett 47 százalékuk többet tervez költeni élelmiszerekre. Azonban a vásárlók több mint egynegyede számos kategóriában, amelyek nem a mindennapi szükségletek kielégítését érintik, tervezi kiadásai csökkentését. Beleértve a luxus és prémium termékeket (a válaszadók 37 százaléka), a vendéglátást (34 százalék), a művészeteket, kultúrát és a sportot (30 százalék), valamint a divatot (25 százalék).

Akadozik az ellátási lánc, előnyben a hazai termékek

A felmérésből kiderül az is, hogy a globális bizonytalanság és az ellátási lánc problémái miatt a fogyasztók többsége inkább a hazai termékekre fókuszál. Tízből nyolc válaszadó hajlandó az átlagosnál magasabb árat fizetni a helyben vagy belföldön előállított termékekért.

A válságok megszerettetik a hazai termékeket (Fotó: depositphotos)

Az egyes termékek hiányával vagy késedelmes szállítással szembesülő fogyasztók közül sokan készek változtatni fogyasztói szokásaikon igényeik kielégítése érdekében. Több mint egyharmaduk (37 százalék) a megszokotthoz képest más kiskereskedőhöz fordulna vagy átállna online vásárlásra az ellátási lánc okozta problémák kiküszöbölésére. Továbbá az online vásárlók közel egyharmada (29 százalék) hajlandó lenne boltban beszerezni a szükséges árukat, 40 százalékuk pedig összehasonlító weboldalakon ellenőrizné vásárlás előtt a termékek elérhetőségét.

A vásárlási élménnyel kapcsolatban összességében az élelmiszerárak emelkedése volt a fogyasztók leggyakoribb problémája, amelyet a boltban (65 százalék) és az interneten (56 százalék) vásárlók is említettek. A megkérdezett fogyasztók több mint fele állítja, hogy szinte mindig vagy gyakran tapasztalja az élelmiszerárak emelkedését. Az ellátási lánc problémái szintén befolyásolták a vásárlási élményt. A vizsgált időszakban online a fogyasztók 43 százaléka, offline 37 százalékuk tapasztalta, hogy készlethiány miatt nem tudott megvásárolni egy terméket. A fogyasztók az online vásárlás esetén a hosszabb szállítási időt (42 százalék), boltban történő vásárlás esetén a hosszabb sorban állást és a megnövekedett forgalmat (36 százalék) is nehézségként említették.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo