Hamarosan feláll a 140-160 független kistérségi építési hatóság, amelyek állami jogosítványokkal látják el az engedélyezési és ellenőrzési feladatokat is a régiókban. Az építésügy ezen új szervezete gyakorlatilag átveszi a jegyzők feladatait. Az építési hatóság lényegesen szigorúbb eljárási rendszer szerint tevékenykednek, a megvalósítás szakaszonkénti ellenőrzésével pedig azt érik el, hogy az engedélyezett terveknek minden tekintetben megfeleljen a kivitelezés alatt álló építmény. A jelenlegi gyakorlat ugyanis nem erről tesz tanúbizonyságot. Sőt, a sokfelé napjainkban is divatos kalákának ugyancsak bealkonyul, mivel a szakszerűséget a kivitelezés felelősétől minden tekintetben megkövetelik. Ez a szabályozás csak egy a közeljövőben megszülető számos törvény és kormányrendelet közül. Az október végére befejeződött társadalmi vita a nemzeti lakásprogram stratégiájáról immáron azzal folytatódik, hogy a szakma a jogi, igazgatási feltételek utolsó részleteit is kidolgozza, s a kormány elé terjeszti.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott október 29-i konferencián a törvényi változtatásokat, a finanszírozási rendszer átalakítását részletezték az előadók, illetve kitértek arra, hogyan lehet a hosszú távú program segítségével megteremteni az esélyegyenlőséget, javítani az építőipar szereplőinek oktatását, felkészítését. Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott kifejtette: jelenleg is egymillió háztartás számol azzal, hogy tíz év leforgása alatt javítani kíván lakáshelyzetén. Ez a szám nem csupán a fiatalokat takarja, hanem azon idősebbeket is, akik az otthonuk szolgáltatása minőségét szeretnének jobbítani. A kormányzat abban látja a feltételek javításának lehetőségét, hogy viszonylag hamar valós kínálati piac legyen a lakásszektorban is. Ekkor alakulhat ki tényleges verseny, s ekkor számolódik fel a vevők, bérlők kiszolgáltatott helyzete. Csabai Lászlóné nem tartja lehetségesnek, hogy az önkormányzatokat megkülönböztetett piaci szereplőnek kezelje a lakáspolitika, a szektorsemlegesség alól az élethelyzetet javító programok megvalósítása adhat felmentést.

A lakáskoncepció néhány elemét már elindította a kormányzat. Szigorúbbá tették a hitelezést, az adóvisszatérítést, ez utóbbit például azért, mert a jövedelmi helyzetüket tekintve a lakosság legfelső ötödébe tartózók kapták az adókedvezmények 60 százalékát, s minél szerényebb kereseti pozícióval rendelkeztek a családok, annál kisebb támogatáshoz jutottak hozzá. Ugyanakkor bővült – főleg a gyermekek számához mérten – a vissza nem térítendő pénzügyi segítség, a munkáltatók nagyobb mértékben nyújthatnak adómentesen támogatást lakást építő dolgozóiknak, s dupla akkora lett a lakástakarékpénztárak révén elérhető állami forrás. Immáron a közelmúltban felállt és megszerveződött Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal gondoskodik arról, hogy a kívánatosnak tartott évi 40 ezer körüli új lakás elkészítésének szakmai, jogi, szabályozási, pályázati feltételei megvalósuljanak. Ide sorolandó a bérlakásállomány bővítésének programja, a kormányzat azt tervezi, hogy a lakásvagyon 15 százaléka legyen ilyen otthon. Az ennél nagyobb arányt már csak azért sem tartja jónak, mert a sokáig mintának tekintett Németország az ott elért 30 százalékot szeretné visszafejleszteni. A bérlakásokkal egyrészt a fiatalok helyzetén akarnak segíteni, másrészt a munkaerő mobilitás legnagyobb gátját, a lakásmobilitás hiányát kívánják oldani. Az előbbiek esetében azzal kalkulálnak a lakásprogram kimunkálói, hogy 3-6 évnyi fecskeházi otthonbérlés mellett megtakarítható az az összeg, amely már elegendő egy társasházi lakás önrészéhez. A kormányzat reális élethelyzetnek tekinti azt is, hogy az emberek „vándorolnak” a munkalehetőségeik után, akár már egész Európában, s ezért célszerűbb bérlakást kivenniük ott, ahol éppen megtelepszenek. A készülő lakbértörvénynek pedig abban lehet szerepe, hogy a későbbiekben adható lakbértámogatás a családok fizetőképességét teszi biztonságossá, azaz a vállalkozói szektornak ekkor már megtérülő beruházás lesz a bérlakások építése is.

A kormány hamarosan kézhez kapja a nemzeti lakásprogram végleges szövegét, melyben külön is taglalják az ebben a ciklusban esedékes teendőket. Ezek között szinte a legfontosabb a törvények megalkotása, módosítása. A társasházakra vonatkozó szabályozás gyakorlatilag már a kormány előtt van, s Horváth Csaba, az Országgyűlés gazdasági bizottsága lakásügyi albizottságának elnöke szerint – fogalmazott a konferencián – még 260 módosító javaslat is elemzés tárgyát képezi. A jogszabály megszületése mindenesetre feloldja azokat a korlátokat, amelyek miatt például sok társasház elesett a megszerezhető felújítási forrásoktól. Mivel a jövőben elegendő lesz a döntésekhez a lakók egyszerű többségénekszavazata is, megélénkülhet a korszerűsítést, energiatakarékosságot szolgáló beruházások piaca. Lényeges, hogy a hat lakásosnál nagyobb társasházak szervezeti és működési szabályzatokat alkotva működhetnek. Készülőben van az a törvény is, amelyik a lakásszövetkezetek helyzetét szabályozza. Az építési törvény pedig uniós alapokon nyugodva koordinálhatja az eljárási rendszert.

A jogalkotók megoldást keresnek olyan feltételek javítására is, mint amilyen az ingatlan-nyilvántartás lassúsága, mely komoly akadálya a lakásvásárlás banki hitelügyintézésének. A közjegyzői hitelesítés intézményének korszerűsítésére szintén gondolnak a lakáspolitika alakítói, Horváth Csaba ki is fejtette: vizsgálják annak szabályozhatóságát, hogyan lehet akár már jövőre szigorú feltételek közé szorítva ugyan, de lehetővé tenni, hogy a bank is közjegyzői erejű okiratot írhasson. Főleg vidéken okoz komoly problémát a finanszírozási ügyintézésnél az, hogy lassú és körülményes a közjegyzői okirat elkészítése. Legalább ennyire fontosnak tartja a kormányzat, hogy normálisabb körülmények uralkodjanak a hitelezési gyakorlatban, azaz az önerő elfogadható mértékű legyen. Az Európai Unióban rendszerint 10 százalékot követelnek meg, Magyarországon a 30 százalék azért nem általános, mert a praktikus gyakorlat szerint 40-50 százaléknál több hitelt nem kap az ügyfél.