Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-Magyarországi Regionális Szervezete 2006. május 5-én, Budapesten írta alá azt a megállapodást, mely - eddigi eseti együttműködési tapasztalatuk alapján - szorosabb együttműködést eredményez majd, az üzleti és beszállítói kapcsolatok javítása, valamint a magyar vállalatok külföldi befektetéseinek segítése érdekében. Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója a megállapodás aláírásakor elmondta: a VOSZ KMRSZ tagjainak az ITDH hazai szakértői gárdája és külföldi képviseletei, nemcsak exportlehetőségeket közvetítenek, hanem a kereskedelemfejlesztés területén lévő pályázati lehetőségekről is informálják őket, ahogy az ITDH-n keresztül hozzáférhetnek a tagok a világbanki és az EU-s tenderfigyelő szolgálat információihoz is. A magyar befektetési ügynökség vezetője kiemelte: ahhoz, hogy a gazdasági szövetségek, kamarák a külgazdasági stratégiát a lehető legmesszebbmenőkig megvalósíthassák, szükség van olyan együttműködésekre, ahol a gazdaságfejlesztésben tevékenykedő szervezetek összehangolják munkájukat. A jövőben a VOSZ KMRSZ az ITDH-tól kapott információkat - pályázatokról, külpiaci lehetőségekről, kiállításokról - tagjai részére továbbítja; ahogy a tagoktól érkező, külföld felé irányuló érdeklődéseket, ajánlatokat, partnerkeresési, befektetési szándékokról szóló információkat az ITDH felé irányítja - mondta Radács Ferenc, a VOSZ KMRSZ elnöke.
Egymásra talált a VOSZ és az ITDH
A kereskedelemfejlesztés területén lévő pályázati lehetőségekről is informálja a vállalkozókat az ITDH.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.