A Koronaőr nevű étterem és vendégház tulajdonosa, szakácsa és mindenese Kovács Jenőné, Julika így fakad ki: "Rémes ez a szárazság! Hiába mennek ki az emberek az erdőre, egy darab gombát nem találnak." Pedig nem neki kell igazán kifakadnia, hiszen ő is, családtagjai is elvannak. A vendégek szálingóznak, amikor meg mégsem, akkorra ott van az ország - bocsánat, a szatmáriak - legjobb szilvája. Lehet előkészíteni a gyümölcsöt, majd meg megfőzni a lekvárt, melyet vagy a szomszédos településen gyártott kis csuporféleségekbe kanalaznak, vagy - némi újságírói túlzással - tömbösítenek, eltárolnak, hogy aztán hetek, hónapok múlva "kimérjenek".

Kovácsné Füzér mindentudó asszonyának tűnik, nála kosztol a gyanútlan, helyi ízeket nem ismerő turista, de az is, aki már hallott valamit arról, hogy ott párán főttet lehet csipegetni. Hogy mi az? A laikus tésztafélét vél felfedezni benne, és a zsömleméretű - késsel-villával fogyasztandó -, kívül mákkal vastagon megszórt eledelt jó étvággyal küldi le, de a szakácsnővel beszélgetve sem tudja meg, hogy mi is van "beépítve" az ebédjébe.

"Helyi specialitás, csak én tudom" - ennyi a lényeg. Meg annyi, hogy Füzér és térsége Zemplén kellős közepén az a falu, ahol a szilván kívül a barack és a krumpli is verhetetlenül legjobb az országban, talán mert a mikroklíma, a talaj is hozzájárul az ízek megkomponálásához. A gomba is a környék közismert terméke, persze csapadékosabb időkben: a szárítás, ízesítés, ételekbe ágyazás a Nagy-Milic lábánál lakókat dicséri.

Vajon a most még jókora pajtában készülő szilvalekvárnak nem volt előzménye? Kovácsné egyik napról a másikra kapott rá a főzésére? A közeli, műhelyszerű házikóban pedig Gerba János egyszer csak ránézett egy halom vesszőre, és már fonta is a kosarakat? Megszállta őket az ihlet?

Nem, nem így van, az ősi mesterségek sokasága létezett akkor is, amikor nem illett azokat művelni. Sőt tilos volt a házi ízekkel piacolni Sátoraljaújhelyen, mint ahogy most szabad lett, és Kovács Jenőné hamarosan viszi is a városba a csak nála készülő falusi különlegességeket. A kosárfonó füzéri úr helyzete kicsit bonyolultabb, ő tisztes kora ellenére most lett diák, tanulja a szakmát.

- Tanulom is, meg már tanítom is a kosárfonást azoknak a turistáknak, akik bekukkantanak a műhelybe - teríti ki lapjait Gerba János. - Mikor a cikke megjelenik, vizsgám is lesz már belőle.

Azt olyan nagyon nem kell kérdezni, megél-e majd belőle, mert több mint világos: inkább a falunak hasznos, ha az idegenforgalom nagyobb számban terel őfeléjük is turistákat, akik később egy új épületben más helyi kézműves mesterséget is megszemlélhetnek - belépőjegyük fejében -, illetve ők maguk, avagy gyermekeik ki is próbálhatják a fogásokat.

A füzéri vár tövében nem ipari termelésre, nem tömegétkeztetésre rendezkedtek be, a gombát, a lekvárt sem konzervgyárként állítják elő. Sőt egyelőre még csak kóstolgatják a régi-új lehetőségeket. A jogi engedményt kevesebb mint két éve adta meg magának az ország: a merev minőségbiztosítási regulát végre fel lehet oldani.

Éppen úgy, ahogyan az Európai Unióban is megtették, mert belátták, maguknak ártanak, ha a kisebb települések népét eltiltják a hagyományos háziipari termeléstől, a specialitásokat kínáló vendéglátástól, a helyi piacok színesebbé tételétől. Az, amit tehát a füzéri lakosság - a lehetőségeket idejekorán felismerő polgármesterrel az élen - a sajátjának mondhat, jól láttatja a megváltozott jogi normák értelmét.

Az uniós minták átvétele, elterjesztése azonban többet is kínál, mint amennyit egy-egy falu megtalál magának. Az új idők e "hungarikumai" között Ficsor Ádám szakállamtitkár vállalkozott a kalauzolásunkra.

- A vidék speciális tájjellegű termékeire valóban egyre nagyobb az igény - fedezte fel már hosszabb ideje Nyugat-Európa, s hagyta is kiépülni mindenfelé a kis lokális iparágakat - mutat rá arra az irányra a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca szakállamtitkára, amely felé haladnak az unió országai. - Ezt tesszük most mi is. Csongrád megye déli térségei például kezdenek hasonlítani az olasz Toscanához, amennyiben mind több település "kap rá" a kertészkedésre úgy, hogy az egyedi, a helyi értékekre - végső soron a turizmusra - alapoznak.

Az államtitkár főleg az élelmiszer-ipari produktumokra helyezte a hangsúlyt, olyan portékákra, amilyenek az adott településen készülnek, és amelyeket többnyire helyben is fogyasztanak el a turisták. Azt nálunk is belátták, a deregulációt éppen az élelmiszer-ipari szabályozás követeli meg a leginkább. Ficsor Ádám pedig annak szószólója, hogy az unióval párhuzamosan haladjunk, egyszerre kell az egyszerűsítési programokat megvalósítani. Legalább ötven-hatvan jogszabályt - számos élelmiszer-iparit - vizsgálnak meg ilyen céllal a minisztériumi szakemberek.

Az alapvetés, hogy végre ne tiltsanak helyi specialitásokat, valóságos: a betévedő turista is kaphat már a füzéri Kovácsné szilvalekvárjából, hiszen vigyáznak a minőségre, persze nem úgy, mint a "nagyok".

- A globalizált világban óriási igény van arra, hogy az emberléptékű dolgok, amelyeket egy-egy tájegység jelent a maga nyugalmával, a helyi közösségi szokásaival, hagyományőrzésével, piacképessé is válhassanak - fejti ki Ficsor Ádám. - Nem nagyipari termékeket várnak el a helyiektől. Ettől még igaz és nagyon helyes, hogy a tömeggyártmányok érdekében működtetnek nagyon szigorú minőségbiztosítási rendszereket.

A nagyüzemi mezőgazdaságnak és a termelés szigorú minőségbiztosításának nem ellentéte, hogy van kisüzem és van helyi, emberléptékű kézművesség, manufakturális árutermelés is. Bár a jogi környezet teljessé tétele még tart nálunk is, de az már most nyilvánvaló, hogy többet is megtehetnének magukért a falvak, térségek. Ficsor Ádám ehelyütt koncentrált, integrált vidékfejlesztésre utal, mely más szavakkal annyit tesz: egy-egy térség programot készít magának úgy, hogy annak elemeit tudatosan összehangolják.

A teljes cikket a Piac és Profit magazin szeptemberi számában olvashatják.