Egy magyar szállodaüzemeltető sikere

Megduplázta árbevételét 2023-ban a Hotel & More Group független szállodaüzemeltető, mely cégcsoport a következő években nemzetközi hotel brandekkel is erősít. Klemm Balázs tulajdonos-vezérigazgató úgy látja, hogy a kiemelkedően sok, összesen hét idei hosszú hétvégének is köszönhetően, rendkívül jó évük lehet a hazai szállodáknak 2024-ben.

Klemm Balázs szerint a megváltozott utazási szokásokhoz igazodó legnagyobb kihívás most az, hogy a vendégek körében nagyon jellemzővé vált az utolsó pillanatban tett szobafoglalás, ami komoly alkalmazkodó képességet követel a szállodáktól. Kiemelten fontos feladatnak látja a jó szakemberek megtartása mellett a munkavállalók folyamatos szakmai képzését a kimagasló vendégélmény elérése érdekében, továbbá komoly energiát fordítanak az online értékesítés, valamint a Hotel & More Hűségprogram folyamatos fejlesztésére is.

„Az infláció csökkenésének hatására a tavalyinál lényegesen kisebb áremelésre lehet számítani, miközben az előfoglalások alapján az is látszik, hogy a főszezon mellett az utazók már a hosszú tavaszi hétvégékre is megkezdték az előfoglalásokat. Ami azért is bölcs döntés, mert a kiemelt időszakokra 2024-ben is egyértelműen teltházakat várunk” - tette hozzá Klemm Balázs a cégcsoport vezérigazgatója.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo