Durva, milyen dinnyét akarnak az árusok, a boltok ránk sózni

Tizenkilenc millió forintos bírság, 308 kilogramm megsemmisített dinnye az NKFH ellenőrzésének eredménye.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve átfogó ellenőrzési akciót indított, amelynek középpontjában a görögdinnyék álltak. A szakemberek 485 kereskedelmi egységet vizsgáltak, 426 hazai és 132 import tételt ellenőriztek, 26 esetben 19 millió forint bírságot szabtak ki, és két nyomon követtek tétel miatt 308 kilogramm dinnyét kellett megsemmisíteni – közölte a hatóság.

A szakemberek a termékek minőségét, jelölését és nyomonkövethetőségét vizsgálják a nagykereskedőktől kezdve a kiskereskedelmi láncokon át egészen az út menti árusítóhelyekig. A beszámolóban kitértek arra is, hogy a szezon elején még a főként Görögországból és Olaszországból származó import görögdinnyék domináltak a piacon, míg a nyár előrehaladtával növekedett a hazai termékek aránya.

A minőségben megfelelőnek bizonyult, akkor egy görög tételt éretlenség miatt kellett kivonni a forgalomból. Az egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc központi raktárában pedig egy eladásra előkészített, túlérett, romlásnak indult tételre bukkantak a szakemberek, amelyek több mint 16 millió forintos bírságot róttak ki.

Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a leggyakrabban előforduló hiányosság a nem megfelelő vagy hiányzó jelölés volt, legfőképp a származási ország és a minőségi osztály feltüntetése maradt el a címkékről. A növényvédőszer-maradék vizsgálatok során mind a hazai, mind az import minták, a még folyamatban lévő néhány eredményt leszámítva megfelelőnek bizonyultak.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo