Döntő lehet a korábbi fizetés

Néhány ötlettel feltornázhatjuk új munkahelyünkön a juttatásunk szintjét.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Mindenkinek más és más a karrierje során a fizetésének, fizetéseinek alakulása. Ha egy új állásra jelentkezünk, gyakran szóba kerül korábbi keresetünk, illetve hogy hogyan növeltük meg eddig a fizetésünket, írja cikkében a Monster.com.

Igen fontos szempont a kiválasztásnál, hogy az új alkalmazott mennyibe kerül a jövendőbeli munkáltatónak. A fizetés körüli vita döntő pontja lehet az állásinterjúnak. A munkaadó esetleg azért is lemondhat egy ígéretes jelentkezőről, mert az illető által kért kompenzációt túlzottnak gondolja.

Ugyanaz a cég kínálhat nekünk egy adott munkáért kevesebbet és többet is, ez pedig igencsak múlhat a mi hozzáállásunkon is. Amennyiben ismert, mennyit kerestünk a legutóbbi posztunkon, nehéz attól függetleníteni, mekkora juttatást tudunk kialkudni most. Ha korábban alulfizetettek voltunk, és ezt a jövendő főnökeink tudomására hozzuk, könnyen találhatjuk magunkat ugyanabban a helyzetben.

Ma már megkérdezik

Hosszú ideig a munkáltatók nemzetközi viszonylatban nem voltak jogosultak arra, hogy a jelöltek "fizetési történetét" megismerjék. Jelenleg azonban az a trend indult el, hogy a cégek tudatosabban érdeklődnek a potenciális új munkatársak korábbi keresetei iránt.

#page#

Az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni, ha az előző fizetésünknél jobbat szeretnénk kiharcolni:

Döntsük el, privát vagy nyilvános információnak tartjuk-e azt, mennyiért adtuk el korábban a tudásunkat az álláspiacon. Távozunk az interjúról, ha olyan adatokat kérnek tőlünk, a fizetésünkkel kapcsolatban, amelyeket nem akarunk közölni? Ne adjunk ki magunkról olyan információkat, amelyeket bizalmas jellegűnek érzünk. Egy számunkra nem eléggé "poltikailag korrekt" munkahelyen lehet, hogy az egészségi állapotunkról vagy a magánéletünkről fognak kérdezgetni.

Hazugsággal elvágjuk magunkat

A korábbi fizetésünket ne tegyük bele az önéletrajzunkba vagy a kísérőlevélbe. Ne adjuk ki önként, mennyit kerestünk korábban, próbáljuk meg a tehetségünkkel, tudásunkkal, kommunikációs képességünkkel eladni magunkat. Készüljünk fel arra, mit mondunk, ha rákérdeznek erre a kérdésre, de óvatosan mondjunk összeget. Jelezzük azt, hogy a képességeinket egy aránylag alacsony, korábbi áron és egy magasabb, általunk igényelt áron is értékesíthetőnek érezzük. Ha ki akarják préselni belőlünk előző keresetünket, akkor ne utasítsuk vissza nyíltan, hanem körülbelüli összeget mondjunk, hivatkozzunk például a pozíciónkkal kapcsolatos, fizetési varázslókban vagy statisztikákban közzé tett összegekre.

Fontos továbbá, hogy ne állítsunk valótlanságot a fizetési történetünkkel kapcsolatban, mert utánajárhat a potenciális munkaadónk a hiteles adatoknak.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo