Döcög a gazdaság, de jelentős leépítési hullámnak egyelőre nincs jele

Októberben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt egyhavi munkanélküliségi ráta 4,5 százalékos volt, ami megegyezik az elemzők által várt 4,5 százalékos értékkel.

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásai alapján október végén a regisztrált álláskeresők száma 226 ezer fő volt, ami megegyezett az egy évvel korábbi értékkel. Az adat mérséklődést mutat, mivel szeptemberben még 228 ezer főt tartott nyilván álláskeresőként az NFSZ.

Kilátások

Az elemző szerint bár a munkaerőpiaci adatokon látszik a gazdaság gyengélkedése, a szeptemberben látott, markáns negatív meglepetés nem folytatódott. Örömteli, hogy az egyhavi adatok alapján az aktivitási ráta ismét nőni tudott, és az is, hogy a regisztrált álláskeresők száma picit mérséklődött.

(Forrás: KSH)
(Forrás: KSH)

A következő hónapokban az lesz a nagy kérdés, hogy a szezonalitás mennyire fog érvényesülni, hiszen a téli hónapokban általában némileg emelkedni szokott a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor az ősz eleji, markáns gyengülés felborította a szokásos mintát. Nem lenne meglepő a következő hónapokban a munkaerőpiac további hűlése, tekintettel a rossz konjunkturális helyzetre, azonban szerencsére egyelőre jelentős leépítési hullám nem látszik a nemzetgazdaság egészében.

Jövőre várakozásaik szerint magára találhat a gazdaság, a külső kereslet is picivel jobban alakulhat, mint idén, a belső kereslet is erősödhet, javulhatnak a kilátások. Ezt némi késéssel követheti a munkaerőpiac is. Ennek megfelelően jövőre átlagosan kismértékben csökkenhet a munkanélküliségi ráta 2024 egészéhez képest, 2025. év végére 4 százalék alá bukhat a munkanélküliségi ráta.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo