Csökkent a vendégmunkások száma

A hazai munkaerőpiacon a legnagyobb számban a Romániából, Ukrajnából és Szlovákiából érkezett munkavállalók vannak jelen.

Bár a külföldről érkező munkavállalóknak az összes foglalkoztatotton belüli aránya elenyésző, ráadásul bizonyos szektorokban való alkalmazásuk hasznos és szükséges, mégis némely esetekben problémát okoznak a helyi dolgozóknak.

Nem hozott tömeges bevándorlást a csatlakozás

A várakozásokkal és a félelmekkel ellentétben EU-csatlakozást követően nem ugrott meg a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalók létszáma. Míg 2003 utolsó napján mintegy 57 ezer külföldi dolgozó rendelkezett érvényes munkavállalói engedéllyel, addig 2004 végén 64 ezer fő, idén pedig a regisztrált uniós dolgozókkal együtt 62 ezer. A létszám változása tehát az utóbbi három év mindegyikében néhány százalékos volt, és tavaly nem is növekedett, hanem csökkent.

A statisztikából kiderül: 2005-ben az érvényes munkavállalási engedélyek száma 46 ezer volt, az újonnan csatlakozott országok dolgozói közül 16 ezer főt regisztráltak a hazai munkáltatók, vagyis a munkaerőpiacukat teljes egészében megnyitók közül hivatalosan ennyien dolgoznak hazánkban.

A legtöbb külföldi munkavállaló Budapesten és Pest megyében vállal munkát. Átlagon felüli a vendégmunkások száma Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Csongrád megyében.

Feledékeny munkáltatók

Érvényes regisztrációval a legtöbben a szlovák állampolgárok rendelkeznek. Míg azonban a Foglalkoztatási Hivatal szerint 15 106 szlovák dolgozó vállal munkát hazánkban, addig a révkomáromi Selye Egyetem és a P & Bert Tanácsadó Kft. közelmúltban publikált felmérése szerint létszámuk meghaladja a 30 ezret.

A két felmérés közti különbség a munkáltatók "feledékenységével" magyarázható. Bár a szabályok értelmében engedély nélkül dolgozhatnak itthon a szlovákok - csakúgy, mint például az angolok és az írek -, ám az alkalmazásukat legkésőbb az első munkanapon be kellene jelentenie (regisztrálnia) a foglalkoztatónak az illetékes munkaügyi központhoz. Mivel azonban a bejelentés elmulasztása semmilyen szankciót nem von maga után, így a cégek legtöbbször elfelejtkeznek e kötelezettségükről.

A szlovák dolgozók kiszoríthatják a magyarokat

Legalább 15-20 ezer szlovákiai munkavállaló dolgozik hazánkban. A probléma nem is a létszámmal van. "Inkább az a gond, hogy ezen dolgozókat bizonyos esetekben nem a magyar munkaerő pótlására, hanem a magyar munkaerő helyett alkalmazzák. Persze zömében foglalkoztatásuk oka, hogy a pozíció betöltésére nem találtak az elvárásoknak megfelelő magyar munkavállalót, mégis előfordul, hogy azért döntenek mellettük, mert a szlovák dolgozókat a hazaiak által kért bérnél kevesebbért is alkalmazhatják" - mutat rá a problémára Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.

Mivel Dél-Szlovákiában az átlagbérek a magyarnál 30 százalékkal alacsonyabbak, a cégek még úgy is jobban járnak a szlovák munkavállalókkal, ha ők a Szlovákiában jellemző fizetésnél 10-20 százalékkal magasabbat kérnek.

Dunai Péter szerint ugyanakkor a külföldi dolgozók alkalmazására bizonyos szektorokban égető szükség van. Ilyen például az egészségügy (ápolónők), a építő- és feldolgozóipar (lakatos, esztergályos, ács illetve  varrónő), ahol jelenleg krónikus a munkaerőhiány.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo