Csökkent az álláskeresők száma

Ismét folyamatosan közelíti a tavaly őszi csúcsát a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 17 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 9 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 6 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest, így február-április átlagában a teljes foglalkoztatotti létszám 4 698 ezer fő volt.

Továbbra is a legakutabb kérdés, hogy az ár-bér spirált és a várakozások beragadását megakadályozni igyekvő jegybankok mikor tudnak immár érdemben hűtő hatást kifejteni a munkaerőpiacokra a fejlett gazdaságokban – ami eddig láthatóan elmaradt - de érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a beálló reálgazdasági változások 9-12 hónapos késéssel jelenhetnek meg fokozatosan a munkaerő iránti keresletben. A továbbra is érzékelhető munkaerőkereslet egyben erősíti az aggodalmakat, hogy a 2 százalékos jegybanki inflációs célokhoz való visszatérés és a tartós várakozások ilyen szintű csökkenése mikor következhet be, milyen időhorizonton lesz szükséges a jelenlegi monetáris szigor. (Horváth András)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo