Csapás érte Magyarországot!

Az ország egész területére vonatkozóan elismerték a nyári aszályt. A száraz időszak nemcsak a kenyér, de a hús drágulását is jelenti.

Az idei évben tapasztalható nyári aszályt Magyarország teljes területére vis maiornak nyilvánította Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - olvasható az FVM honlapján.

A búza termésátlaga az idén hektáronként 3,6 tonna lett. A hazai fogyasztást - amely kétmillió tonna körüli - ezzel el lehet látni. Másfél millió tonnát még exportálni is tudunk. Az agrárminiszter korábban már kormányzati segítséget ígért a magyar pékeknek amiatt, hogy a szélsőséges időjárás következtében rendkívüli módon megemelkedett az alapanyagár számukra.

Az aszály viszont rávilágított egy magyar innovációs sikerre. Jól vizsgázott ugyanis a szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. által nemesített magyar búzafajta, amely a vízhiány alatt fél-egy tonnával is többet termett egy hektáron, mint a külföldiek.

A napraforgótermés nem éri el a tavalyi, hektáronkénti 2,2 tonnát. A most befejeződő aratás során kiderült átlagosan két tonna termett meg. A víznélküliség leginkább a kukoricatermést tizedelte meg. Egy hektárról átlagosan négy tonnát takarítottak be. Tavaly ez a szám 6,9 tonna volt. Gondban is vannak az állattartók, akik attól félnek, hogy nem lesz mit adni a jószágoknak.

Tetőzi a bajukat, hogy az egyik legnagyobb exportőrnek számító Amerikai Egyesült Államokban termő kukorica nem jön át a tengeren túlról, mert elviszik azt az ottani bioüzemanyagot gyártó üzemek. (Bioetanol gyártásra alkalmas, magas fehérjetartalmú kukoricákkal a martonvásári nemesítők is rendelkeznek.) Hatalmas vákuum keletkezett tehát az idén a kukorica piacán. Ez a húsárak emelkedését vetíti előre.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo