Az ellenzék viszont folyamatosan napirenden tartja a témát, és miközben politikai érvek és ellenérvek csapnak össze, a tényekről, hogy valóban kik és milyen formában birtokolják, illetve használják a legelőket, erdőket, mezőket, senki nem beszél. Szerzőnk, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főmunkatársa a statisztikai adatok mögé nézett.

A rendszerváltást követően – elsősorban politikai körökben – a mezőgazdaság családi gazdaságokon alapuló átalakítása fogalmazódott meg. A családi gazdaságok létrehozásához és elterjedéséhez számos jogi, gazdasági, szociológiai és egyéb feltétel meglétére lett volna szükség.

Alapkérdések

A jogi feltételek közül a földtulajdon rendezését kell elsősorban megemlíteni, mely probléma a „reprivatizáció kontra privatizáció” mint választható út formájában vetődött fel. Az e kérdésekkel összefüggő, 1990. októberi, miniszterelnöki megkeresésre adott alkotmánybírósági válaszok az akkori kormány számára csak a kárpótlást „engedélyezték”. Az ennek, valamint a szövetkezeti vagyon nevesítésének következtében előállt tulajdoni helyzetnek köszönhetően a családi gazdaságok jelentősebb mértékű elterjedésének csak a részbeni lehetősége teremtődött meg, ami sajátos helyzetbe hozta a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, illetve a zömében belőlük, az átalakulásukat követően létrejött gazdasági társaságokat is. A szövetkezetek és a gazdasági társaságok a tagjaik földterületén kívül elsősorban a kárpótlással magántulajdonba került földek bérbevételére alapozhatták, illetve alapozhatják tevékenységüket.
A jogi feltételek között kell még megemlíteni, hogy ez év elejéig a családi gazdaságok csak mint mezőgazdasági vállalatgazdasági kategória szerepeltek, jogi definíciójukra csak a földtörvény elmúlt év végi módosításakor került sor. (Erről lásd keretes írásunkat!) Ezért a földhasználat alakulásának a bemutatásánál mi is az egyéni gazdaságok elnevezést szerepeltetjük.

A gazdasági, pénzügyi feltételek is csak korlátozottan járultak hozzá a családi gazdaságok szélesebb körű elterjedéséhez, mert az ország nem tudott – és a jelek szerint jelenleg sem képes – elegendő pénzt biztosítani e folyamat felgyorsításához.
Szociológiai háttéren azokat a szemléletbeli tulajdonságokat/sajátosságokat értjük, amelyek az ilyen jellegű vállalkozásokhoz szükségesek, s amelyek természetesen nem minden – mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó – egyénben találhatók meg. (Ez utóbbi tényező egyébként a nálunk sokkal jobb helyzetű keletnémet tartományokban is csak korlátozott mértékben volt meg!)
Végül a családi gazdaságok elterjedését hátráltató tényezők között kell megemlíteni a vidéki települések – elsősorban a falvak – településszerkezetében, a lakóházak kialakításában az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változásokat, amelyek következményeként a lakóházak és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények ma már többnyire nem felelnek meg családi gazdálkodás céljaira.

Az említett akadályok ellenére a családi (egyéni) gazdaságok szerepe a rendszerváltást követően folyamatosan nőtt, amit elsősorban az e termelői kör földhasználatból történő részesedésének az alakulása mutat.

Ki mennyi földet használ?

A mezőgazdasági földhasználatban napjainkban az egyéni gazdálkodók jutottak meghatározó szerephez, földterületük 2001-ben 207 ezer hektárral (5 százalékkal) növekedett, miközben a gazdasági szervezeteké 151 ezer hektárral (4 százalékkal) csökkent. Az ország földterületének használatából az egyéni gazdálkodók 45 százalékkal, a gazdasági szervezetek 39 százalékkal részesedtek.

1996-ban a gazdasági szervezetek az ország földterületének közel a felét használták. A gazdasági társaságok 2001-re az 1996. évi 28-ról 30 százalékra növelték részesedésüket. A szövetkezeti földhasználat ezalatt a 6 év alatt az 1996. évi 22-ről 9 százalékra csökkent, azaz az általuk használt földterület 1996 és 2000 között évenként átlagosan 200 ezer hektárral, 2001-ben 375 ezer hektárral, összességében 57 százalékkal fogyatkozott. 2001-ben a termőterületből 11, a szántóterületből pedig 15 százalékos arányban részesedtek, az 1996. évi 24, illetve 31 százalékkal szemben. A gazdasági társaságoknál viszont 34, illetve közel 27 százalékos ugyanez a részesedési arány, míg 1996-ban 29, illetve 18 százalék volt. A gazdasági szervezetek részesedése a termőterületből 2000-hez képest 4, a szántóterületből pedig 3 százalékponttal növekedett.
Az egyéni gazdaságok részesedése a termőterület használatából az 1996. évi 48-ról 52 százalékra, a szántóterületnél 51-ről 56 százalékra változott 2001-re.

Az egyéni gazdaságok és a birtoknagyság

Napjainkban olykor még a szakemberek megfogalmazásaiban is keveredik a tulajdon és a birtok fogalma, egyesek pedig szinonimaként használják a két kifejezést, holott a gazdaságok esetében a birtok egyaránt tartalmazza, illetve tartalmazhatja a saját tulajdonban lévő termőföldet, valamint a bérelt földet is.
A KSH 2000. évi általános mezőgazdasági összeírási (ÁMÖ) adatai szerint az egyéni gazdaságoknak a 70 százaléka 1 hektárnál kisebb területen gazdálkodott, és a gazdaságcsoport összes földterületének kevesebb mint 8 százaléka volt az ő birtokukban. (Az 1 hektárnál kisebb területen gazdálkodókat persze nyilván nem lehet gazdaságoknak nevezni, de még az e mérethatár fölötti gazdaságok egy részét sem. A KSH adatfelvételi és nyilvántartási rendszerében megfigyelési egységek szerepelnek, amely kategória nem azonos a gazdaságéval.)
Az 1–10 hektáron gazdálkodók aránya megközelítette a 25 százalékot, a használatukban lévő terület – ugyancsak e gazdaságcsoportot alapul véve – pedig a 28 százalékot.

A következő kimutatott kategória a 10–100 hektár közötti területen gazdálkodóké. E gazdaságok számaránya csak 5 százalék volt, de az egyéni gazdálkodók által művelt területnek megközelítően az 50 százaléka jutott e csoportra. A 100 hektárnál nagyobb területen gazdálkodók aránya alig 0,2 százalék, de az egyéni gazdaságok által használt termőterület közel 17 százalékát művelték.

Az elmondottakból következik, hogy a KSH által számba vett és földdel rendelkező háztartásoknak közel a háromnegyede 10 hektárnál nem nagyobb területtel rendelkezett az összeírás évében. Ez a „termelői” kör túlnyomórészt – szántóföldi növénytermelést feltételezve – leginkább csak szociális célból gazdálkodóként jöhet számításba. Az életképes családi gazdaságok kialakítása szempontjából fontos, hogy mekkora területet kötnek le a 10 hektárt meg nem haladó területtel rendelkezők. Az adatok szerint 2000-ben az egyéni gazdálkodói kör által használt összes földterület 36 százalékán – 1688 ezer hektáron – gazdálkodtak ezek a termelők. Ez a termőterületnek a 21 százaléka, a földhasználók szerint csoportosított földterületnek pedig a 19 százaléka. Összességében tehát ez az arány még nem túl nagy, azonban ezeknek a gazdaságoknak a szektoron belüli földterületből való részesedése már jelentősnek nevezhető. E ténynek a versenyképes családi gazdaságok kialakítása szempontjából komoly jelentősége van
Az adatok a gazdaságok számát és az egy gazdaságra jutó földterületet illetően is egy jelentősebbnek nevezhető koncentrációs folyamatot mutatnak.

Annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy milyen méretűnek kell lennie a versenyképes családi gazdaságnak, fontos szerepe van a mezőgazdaság mindenkori jövedelempozíciójának. Az elmúlt évek ár- és költségviszonyai a magyar mezőgazdaság egészét illetően nem tettek lehetővé kellő mértékű jövedelemképződést. A sokak szerint követendő példának tekinthető Európai Unióban viszont a meghatározó szerepet betöltő mezőgazdasági termékek – a gabonafélék, az olajos növények, a tej, a szarvasmarha – esetében a kisebb termelési méretekre visszavezethetően magasak az intervenciós – felvásárlási – árak, és ez alakítja ezt a mutatót. (A kisebb volumenű termelésen túl a részben ugyancsak a mennyiségi okokra visszavezethető költségesebb termék-előállítás is szerepet játszik a világpiacinál magasabb unióbeli ár meghatározásánál.)
A birtokméreten túl egy gazdaság nagyságát más tényezők is befolyásolják. Nem mindegy ugyanis, hogy például egy 50 hektáros gazdaságban csak növénytermelést vagy pedig állattenyésztést is folytatnak-e. Ezért az Európai Unióban, de hazánkban is az egy gazdaság által használt földterület méretén túl a standard fedezeti hozzájárulást (SFH) veszik figyelembe, amely az üzemben keletkezett termelési értéknek (árbevétel) és a gazdasággal, illetve annak tevékenységével összefüggésbe hozható változó költségeknek a különbözete. Ennek alapján az ÁMÖ összeírása szerint a számba vett megfigyelési egységek („egyéni gazdaságok”) 98,5 százaléka az igen kis méretkategóriába került, ahol is az SFH-érték éves felső határa nem több mint 1,2 millió forint. Ugyanez az arány a gazdasági szervezeteknél (társas vállalkozásoknál) „csak” 42,8 százalék.
A gazdasági szervezetek és a birtokméret

Az ÁMÖ 2000. évi adatai szerint a gazdasági szervezetek a mezőgazdasági területből 2 millió 338 ezer hektárt használnak. Ebből mintegy 1 millió 490 ezer hektárt az 1000–5000 hektáros területűek, 161 ezer hektárt az 5000 és 10 000 hektár közöttiek, 69 ezer hektárt pedig a 10 ezer hektár felettiek. A földhasználat arányai pedig az említett kategóriákban a következők: 63,7, 6,9 és 2,9 százalék; tehát az 1000 hektár feletti gazdaságok a mezőgazdasági területnek körülbelül a 73-74 százalékát használják.

A mezőgazdasági területből a gazdasági szervezetek részesedése kevesebb, mint a termőterületből: 42–45 százalék. Ezek alapján az egyéni gazdaságok között nincs 1000 hektár feletti, és az összes mezőgazdasági területből az 1000 hektár feletti földterülettel rendelkező gazdaságok részesedése körülbelül egyharmad.
Valamit még a gazdaságok számáról is! A hivatalos kiadványokban 8200 mezőgazdasági gazdasági szervezetről írnak, azonban ezek közül csak 5450 használ mezőgazdasági területet. A különbség tetemes, amelyet részben az erdőgazdaságok, erdőbirtokosságok tesznek ki, de főképp a földdel nem rendelkező gazdaságok. Ez ugyan abszurdnak tűnik, de valós helyzetet tükröz, mert akkor is összeírták a cégeket, ha csak mezőgazdasági szolgáltatást végeznek vagy mezőgazdasági terület nélkül állattartást – például sertéshizlalást, baromfitartást –, s az is meglehet, hogy valamely cégnek úgyszólván alig van köze a mezőgazdasághoz, de a tevékenységi körében szerepel, ezért kitöltették vele is az összeíró íveket.

A gazdasági szervezetek közül egyébként 760-nak 1000-5000 hektár közötti, 25-nek 5000-10000 hektár közötti, 5-nek pedig 10000 hektár feletti mezőgazdasági terület van a használatában.
Szóljunk még röviden az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági szervezetekről is! 2000-ben ezek körülbelül 170-180 ezer hektár mezőgazdasági területet használtak. Többségét (127 ezer 649 hektár) az ÁPV Rt.-től bérelték, mintegy 26 ezer hektárt pedig magánszemélyektől. Bábolnának pedig saját tulajdonában volt mintegy 20 ezer hektár. Az állami cégek közül 11-nek 5000 és 10 000 hektár közötti földje volt, 9 gazdaságnak 5000 hektár feletti, és 2-nek 1000 hektár alatti, 4-nek pedig nem volt mezőgazdasági területe.

Az állami cégeket kivéve a gazdasági szervezetek közül a koncentráció, a nagybirtok aránya valamelyest kisebb. Az állami cégek majd fele 2001-ben a privatizálandók listájára került.
Összességében elmondhatjuk, hogy a magyar mezőgazdaság birtokszerkezetére a duális forma a jellemző: nagyszámú kis területtel rendelkező egyéni gazdaság és kevés nagy területen gazdálkodó társaság. E nem kívánatos helyzeten, a középbirtokok hiányán volnának hivatottak segíteni a családi gazdaságok fejlődése érdekében hozott törvények és kormányrendeletek.

Dr. Alvincz József

Megjelent a Piac és Profit üzleti magazin 2002. szeptemberi számában