Hát ennyi a szomszédságból, illetve üzenjünk is oda egy másik minapi hírre alapozva. Azt, hogy alig több mint 50 kilométernyire a magyar-román határtól lapátra kerül 600 munkás. Ennyit vág az amerikaiak tulajdonolta Flextronics Magyarország Kft. a nyíregyházi gyárából.
Ha jól "összeolvassuk" a szinte egy időben nyilvánosságra került információkat, a sorrendben másodikhoz pedig hozzátesszük, arrafelé, Kelet-Magyarországon egyébként is megesik, hogy viszonylag nagy számban kerülnek utcára termelő cégek munkatársai, akkor már igazán csak egy dolgot kell vizsgálni: működnek-e a büszkeségmérlegek a határ mindkét oldalán? Azaz: ha a román államfő valamelyik magyar hetilapnak nyilatkozna, akkor ugyanígy meghívna vendégmunkásnak hazájába magyarokat is, ha tovább nem is, de addig, ameddig a sajátjai haza nem érnek külföldi munkahelyeikről? És ha jönne Basescu elnök meghívója valamelyik nyíregyházi hírharsona címére, akkor a 600 kirúgott Flextronics alkalmazottból a helyi munkaközvetítő iroda helyett a szatmárnémeti hasonló intézménybe hány ballagna át a biztosabb kenyérkereset reményében?
A büszkeségmérleg, véljük, nem mutatna mást, mint eddig: tényleg előbb tanul meg románul, magyarul, vagy mindkét nyelven és áll be vendéginasnak az egykor volt NDK-s Nagyváradon, Temesváron, vagy éppen Bukarestben, mint egy amerikás magyar a Flextronixtól. Az Európai Unió a határokat bizonyára gyorsabban bontja le, mint ahogy mi magunk felhagyunk kivagyiságunkkal, büszkeségünkkel.
Azért persze jó lenne tévedni. Ha másért nem, hát azért, mert kicsit gazdaságosabb egy jövedelemmel bíró, adózó állampolgár, mint a mások adójából segélyeken tengődő társa. De ennyi - makrogazdasági indíttatású - önzést talán megengedhetünk magunknak.
