Budapest, te drága! Egyre borsosabb árak várják a lakásvásárlókat

Majdnem hat százalékkal kevesebb lakás épül a fővárosban, mint egy évvel korábban, ám az ÁFA-kedvezmény januári bevezetése igencsak meglódította a piacot: negyedéves összehasonlításban már 15 százalékkal több projekt indult el, mint 2020 azonos időszakában. Ezzel párhuzamosan az árak is emelkedtek, az 1,103 ezer forintos négyzetméterár kilenc százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.

Dráguló lakások

Szintén nőtt az új lakások kínálati ára: a fővárosban kialakult 1,103 ezer forintos négyzetméterár kilenc százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a projektek és lakások számában, valamint az árazásban továbbra is nagy egyenlőtlenségek figyelhetők meg, árnyalta a márciusi adatokat az elemzési vezető. Mint mondta, a legtöbb projekt és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül. Ennek egyik lehetséges oka, hogy még mindig jelentős számú építésre alkalmas telek van a városrészben, amelynek közlekedése és infrastrukturális fejlettsége is jó. Az angyalföldi 74 projekt önmagában majdnem eléri az összes beruházás csaknem ötödét (18 százalék). Angyalföldet legfeljebb a hasonló adottságokkal rendelkező budai XI. kerület tudja megszorítani, ez főként a lakásszámra vonatkozik. A belvárosi kerületekben az üres telek hiánya, a külső kerületekben pedig a beépíthetőség szab határt a beruházásoknak, így a legkevesebb projekt és lakás a külső pesti kerületekben, valamint a centrumban épül.

Árak terén a belváros és a Hegyvidék verhetetlen: az V. kerület a legdrágább átlagosan kétmillió forintos négyzetméterárral, ami érvényes a XII. kerületre is. Budán az I. és II., valamint a Belvárosban a VI. kerület valamivel olcsóbb, de jellemzően ezeken a területeken is 1,5 millió forintot meghaladó négyzetméterár az irányadó. Buda és a belváros többi részén egymillió forint körüli az új lakások fajlagos ára, míg a külső pesti kerületek többségében középértéken 700-900 ezer forint egy négyzetméter. A legolcsóbb a XXIII. kerület 658 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.

A Budapesti kerületekben épülő projektek főbb jellemző (Forrás: Otthon Centrum online felmérés)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo