Britek Sármellékre

Legalább 40 ezer utassal lehet számolni Sármelléken, elsődlegesen a brit diszkont légitársaság közlekedtette járatoknak köszönhetően.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Heti három alkalommal járatot indít 2006. február 18-tól London és Sármellék között a Ryanair, Európa legnagyobb diszkont légitársasága. Az új járattól értelemszerűen elsősorban a turizmus fellendülését, és a szezon meghosszabbodását várja a magyar kormányzat. A Nagy-Britanniából érkező, előzetes számítások szerint évi mintegy 40 ezer utas jelentős mértékben fellendítheti a környék gazdaságát, idegenforgalmát. A közlekedési fejlesztések, a többi között az M7-es jövőbeni átadásával a turisták Budapestet és több gyógyturisztikai célpontot is gyorsan elérhetnek. A Balatonnál idén 2%-os forgalombővülést regisztráltak, mely köszönhető a sármelléki FlyBalaton reptérre érkező nyugat-európai turistáknak is.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo