Borúsak a cégek, szerintük tovább fog gyengülni a forint

Pesszimisták a forint alakulását tekintve a hazai nagyvállalatok, kétharmaduk számít további forintgyengülésre jövő nyárig. A vállalatok 80 százalékát hátrányosan érinti az árfolyamváltozás, ami elsősorban a működési költségüket dobta meg. A cégek egy része már be is vezetett valamilyen óvintézkedést a gyengülő forint okozta problémák enyhítésére, ők főként euróban és csökkentett határidővel adnak árajánlatot – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index felméréséből.  

További forintgyengülésre számítanak a nagyvállalatok. Ezt mutatja a K&H nagyvállalati növekedési index, ami a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja.

Pesszimisták a forint alakulásával kapcsolatban a vállalatvezetők. A negyedik negyedéves adatok alapján a cégek 65 százaléka a felméréskor jellemző 401-433 forint körüli euró árfolyamnál gyengébb forinttal tervez a következő 6 hónapban. Az előző negyedévi várakozásokhoz képest – amikor a cégek 80 százaléka vélekedett így – ez mindenképpen előrelépés, de továbbra is borús képet vetít 2023-ra.  

Az árfolyam-ingadozás ráadásul már nem csak az elsősorban külföldre értékesítő vállalatokat érinti érzékenyen, valamint az exportarány sem befolyásolja érdemben a vállalatok helyzetét. Ezt mutatja, hogy a kizárólag hazai piacra termelő cégeknél egy év alatt a cégek ötöde helyett már közel felét (48 százalék) érinti hátrányosan az árfolyam-ingadozás. A külföldre értékesítő vállalatoknál pedig 57 százalék mondta, hogy működésüket negatívan befolyásolja a forint gyengülése. Nincs tehát már markáns különbség a hazai és külföldi piacra értékesítő vállalatok között e tekintetben.

Egekbe szöktek a vállalati költségek

Szinte alig akad olyan cég, amely számára ne lenne kedvezőtlen az árfolyamingadozás: 10-ből 8 céget hátrányosan érint kisebb vagy nagyobb mértékben. A negatív hatások főként a vállalatokat terhelő költségek növekedésében mutatkozik meg, úgymint a működési költség (74 százalék), az anyagköltség (65 százalék) és a bérköltség (44 százalék) emelkedése. Mindezeket a benzinár-stop megszüntetése és az elszabaduló rezsiárak még tovább emelik, mivel nem könnyű beépíteni a folyamatosan növekvő költségeket a munkadíjba vagy az eladási árba.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo