Beszólt a Mol a kormánynak

A Mol-csoport a második negyedévben 140,8 milliárd újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt) ért el az előző évi azonos időszaki 483,7 milliárd forint után - olvasható a társaság honlapján közzétett jelentésben.

Az üzleti tevékenység eredménye a második negyedévben 70,5 milliárd forintra esett a bázisidőszaki 364,7 milliárd forint után, az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 321,3 milliárd forintról 95,8 milliárd forintra csökkent az alacsony olajárak és a szűkülő finomítói árrések miatt.

A vezér már korábban jelezte a kormánynak, hogy sok az adó (Fotó: MTI)
A vezér már korábban jelezte a kormánynak, hogy sok az adó (Fotó: MTI)

A nettó árbevétel a konszolidált, nem auditált kimutatás alapján 1960 milliárd forint volt az április és június közötti időszakban, míg tavaly ugyanekkor 2468,4 milliárd forint, az első negyedévben 2046,5 milliárd forint volt.

A Mol közleménye szerint az eredményt torzította a 2023-as év egészére kivetett, 315 millió dollárt kitevő, árbevétel-alapú különadó, amelyet a második negyedévben számoltak el.

Az első hat hónapban a tiszta EBITDA megközelítette a 400 milliárd forintot, míg tavaly ugyanekkor 754,7 milliárd forint volt, amely 47 százalékos zsugorodás éves alapon. Az újrabeszerzési árakkal becsült tiszta üzleti eredmény éves összevetésben 61 százalékkal, 212,3 milliárd forintra csökkent az első félévben. A nettó árbevétel a vizsgált időszakban 8 százalékkal, 4007 milliárd forintra esett.

A második negyedév során a kutatás-termelés (upstream) EBITDA-ja 33,9 milliárd forintra esett egy évvel korábbi 207,7 milliárd forintról, míg a tavalyi 371 milliárd forint után 137 milliárd forintra csökkent az első félévben. A Mol értékelése szerint az üzletág második negyedéves teljesítményét negatívan befolyásolták a különadók, a visszaeső szénhidrogénárak, és az egyik kurdisztáni mező termeléskiesése.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) tiszta EBITDA-ja tizedére zsugorodott a 2022 második negyedévi 308,3 milliárd forintról 35 milliárd forintra, míg az év első hat hónapjában megközelítette a 144 milliárd forintot a tavalyi 393 milliárd forint után. Az üzletág teljesítményét az alacsony petrolkémia árrés, a finomítás esetében a kedvezőtlen makrogazdasági körülmények fogták vissza.

Véleményvezér

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos 

Semmi nincs biztonságban, ami mozdítható.
Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo