hirdetés

Bérmunkátlanság

Költségvetésének minden egyes dollárja mellé egy filmprodukció a forgatás helyszínén további másfél dollárt költ el. Ezért a bevételért globális verseny folyik az országok között, s ebben a versenyben hazánk alulmarad: befektetésösztönzők, adókedvezmények és megfelelő stúdió-infrastruktúra hiányában mintegy évi 200 millió dolláros üzlettől esik el.
hirdetés

A rendszerváltás előtt elsősorban Andrew G. Vajna és Menahem Golan forgatott nálunk (Menekülés a győzelembe, Music Box, Vörös zsaru, illetve Hanna háborúja, Háromgarasos opera, Az operaház fantomja, Mata Hari). Ekkor még a kétezer főt foglalkoztató Mafilm nemzetközi osztálya felelt filmjeik legyártásáért. A nagyvállalat 44 százalékos rezsiköltségével könnyen versenybe tudott szállni a Transatlantic Media Associates (TMA), amelyet három amerikai producer hozott létre Budapesten. Nevük garanciát jelentett, így más filmstúdiók is szívesen hozták filmjeiket a TMA-hoz. Tíz év alatt – 1998-ig – közel ötven nemzetközi produkció forgott a Helle László által vezetett cégnél, köztük nagyszabású HBO-filmek, mint a The Simon Wiesenthal Story, a Josephine Baker élete, a Raszputyin és mozifilmek, mint a Hazudós Jakab (Robin Williamsszel), a M. Butterfly (Jeremy Ironsszal), valamint Michael Jackson klipje, a HiStory.

Renomé és infrastruktúra

Az amerikai és nyugat-európai filmek többnyire nemzetközi finanszírozásúak, gyártásuk is nemzetközi, a komparatív előnyöket mérlegelve születik meg a döntés egy gyártási időszak – a forgatás – külföldi megszervezéséről és kivitelezéséről. Magyarországra általában az 1–5 millió dolláros költségvetésű, független mozi- és tévéfilmek jönnek forgatni, kihasználva az előnyt, hogy a magyar munkaerő és gyártás a nyugatinál 30 százalékkal olcsóbb. A nagy stúdiófilmek közül csak tízévente egy-kettő landol hazánkban (Evita, Spy Game, I Spy).

A renomé és a referencia talán a legértékesebb dolog a filmüzletben. „Ez egy kis szakma” – mondja az Eurofilm Stúdió producere, Váradi Gábor (Bűn és bűnhődés, Az utolsó megbízatás, Érintés). A producerek folyamatosan kérdezik egymást tapasztalataikról, s a forgatásokon kialakult kép felmérhetetlenül sokat jelent akkor, amikor legközelebb országok között kell választaniuk. A piaci szereplők ma egymásra mutogatnak, mondván: több hazai gyártótól távoztak keserű szájízzel az itt forgató producerek. A szabad rablás következményeként többen „ki is játszották magukat a piacról”, van, aki már a 90-es évek közepén eljutott ide.

Tony Scott, a részben Budapesten forgatott Spy Game rendezője az előzetes terepszemlén azt mondta: a fóti stúdiók nem elég modernek a filmhez. Igaz, érdekei is fűződtek ahhoz, hogy a Robert Redford és Brad Pitt főszereplésével készült krimi ne nálunk találjon műteremre – a belső felvételeket a testvérével, Ridley Scott-tal együtt 18 millió dollárért megvásárolt 30 műtermes Shepperton Studiosba vitte –, de igaza volt. „Magyarországon nincs 2500 négyzetméteres, 10–12 méter belmagasságú hangszigetelt műterem, ami egy nagy film készítéséhez kellene” – mondja Cirkó József, az amerikai Hallmark Entertainment tévéfilmjeit gyártó HCC Kft. vezetője.

A pusztulás szimbóluma

A Mafilm az egyes részlegeinél, a cég többségi tulajdonában levő önálló kft.-knél keletkező nyereségből nem von osztalékot, hanem fejlesztésre fordíttatja velük. A Mafilm tulajdonosa, az ÁPV Rt. nem igazán ért a filmszakmához, kormányutasítás nélkül nem cselekszik. „A fóti telep, a filmgyártás utolsó bástyája a „pusztulás szimbólumává vált” – mondta Várhegyi Attila még a kultusztárca politikai államtitkáraként a Magyar Hírlapnak –, ahol 15 éve nem végeztek semmilyen komolyabb fejlesztést.”

A TMA – amely 33 százalékos részesedést szerzett a Mafilmben – Helle László elmondása szerint kisebbségi pozíciója miatt nem tudta megvalósítani fejlesztési elképzeléseit. Az Orbán-kormány e részvénypakett megvásárlásával ugyan visszaállamosította a filmgyárat, de fejlesztésére már nem vállalkozott. Pedig a Hídember és a Bánk bán finanszírozása (1,8 milliárd, illetve 800 millió forint) mellett a magyar filmszakma egészét és jövőjét pozitívan befolyásoló infrastruktúrafejlesztésre is kellett volna pénzt fordítani.

Robert Halmi cége, a Hallmark két új műtermet szeretett volna felhúzni Fóton; ajánlatát Ben Kingsley és Geraldine Chaplin levelével támogatta meg a kormányfőnél. A zöldmezős beruházásként kezelt 5 millió dolláros építkezés mellett évi 20–25 millió dollár elköltését vállalta az országban. A cég öt évre használati elsőbbséget élvezett volna a műtermekre – a befektetés ez idő alatt térült volna meg –, ezután a magyar állam köteles lett volna „maradványáron”, mintegy 1,5 millió dollárért visszavásárolni azokat. A bejelentés napján Orbán Viktor jelezte, nem támogatja a projektet; Várhegyi Attila szerint „nem aktuális a terv”.

A magyar filmszakma – az élen Szomjas Györggyel, a Magyar Filmművész Szövetség elnökével – azért tiltakozott a Hallmark-kezdeményezés ellen, mert megvalósulásával „a hazai filmek kiszorulnának a Mafilmből”. „Magyar filmek leginkább a szinkron- és hangi utómunkában, lámpa- és kamerakölcsönzésben használják a Mafilm kapacitásait, a díszletépítésben egyáltalán nem” – mondja Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára. „A gyártás minden szakaszában dupla kapacitás, azaz versenyhelyzet van, a lámpáktól az utómunka-stúdióig” – véli Szekeres Dénes, a Tivoli Filmprodukció igazgatója (korábbi minőségében a Focus Film ügyvezetője és a Spy Game magyar producere). A két régi stúdió egyébként megmaradt volna más produkcióknak.

Elszalasztott milliárdok

Mit jelent ez az infrastrukturális hátrány?
„Ha a Spy Game műtermi forgatásai is itt folynak – mondja Tóth Erzsébet –, a film három hét helyett három hónapig dolgozott volna Magyarországon. A különbség körülbelül 8 milliárd forint.” Egy produkció 1 dollárja mellé átlagosan 1,5 dollár költ el egy külföldi stáb szállásra, étkezésre, taxira, vásárlásra stb. 2000-ben például 30 millió dollár (mintegy 9 milliárd forint) értékű külföldi megrendelés érkezett a Mafilmhez, a munkák nagyobbik hányadát azonban a műteremhiány miatt nem tudták elvállalni.

Tóth Erzsébet véleménye az: 4-5 milliárdra lenne szükség az infrastruktúra fejlesztésére. A filmdíszletek is az infrastruktúra részét alkotják. Váradi Gábor szerint értékük egyenlő felépítésük mai árával, mínusz a helyrehozási költségek. Míg a Barrandovban – a prágai filmstúdióban – rendre lebontják őket, és a fát eladják, Fót a jövőre tartalékol, hátha később újabb produkciókat lehet velük idecsábítani: a középkori apátság díszletét a Nagy Károly című tévés miniszérián kívül nyolc film használta. De ahol a szegénység az úr, ott ez sem kamatoztatható igazán. A Notre Dame frontjának egy részét például le kellett bontani, mert fenntartási költsége oly tetemesnek bizonyult.

Kedvezmények nélkül

Európa-szerte változatos pénzügyi rendszerek szolgálják a külföldi filmprodukció elcsábítását. Az országok többségében a filmgyártás minimum áfamentes, és gyakoriak a befektetési ösztönzők is. Kanadában és Írországban szabályozással jól működő bérmunkaüzletet építettek fel. Utóbbi államban a megrendelések értéke 1993 és 1997 között 50 millióról 125 millió fontra ugrott, itt forgott a Rettenthetetlen és a Ryan közlegény megmentése. Luxemburg minden egyes produkciós dollár mellé 32 cent támogatást nyújt. A legfejlettebb szisztémájú Németországban 50 filmalapítvány működik, ezek Hollywood meghatározó anyagi forrásai: nagy részük magántőkét, 2001-ben 3,2 milliárd dollárt fektetett amerikai produkciókba, A gyűrűk urától a Halálos iramban című filmig. Bécsben a Vienna Film Financing Fund a városi költségvetésből évi 6–8 millió dollárral támogatja az ott forgató filmeket. A beszállásért cserébe a német filmgyár forgalmazási jogokat kap, vagyis részesedik a film bevételéből.

„Amikor Bécs városa pénzt tesz be például A három testőrbe, azt azért teszi, mert pontosan tudja, hogy az visszajön más formában. Az az összeg, amit a magyar állam a Napóleon produkcióba betett, az első részlet kifizetése előtt már adóként megjelent az ő oldalán. Ez egy nullszaldós művelet. Köze sincs a gazdag ország, szegény ország problematikához” – mondja André Szőts, az André Szőts Productions (ASP) vezetője, a Cyrano de Bergerac és a Napóleon – Magyarországon forgatott filmek – koproducere.

Szabó István a Találkozás Vénusszal esetében még meg tudta győzni a producert, David Puttnamet, hogy ne vigye a filmet Chilébe, mert nálunk is jó szakembergárda található. Ma azonban olyan éles a verseny, hogy új előnyökkel kell számolni. Új filmjét, a Taking Sides-ot már nem hozhatta Budapestre, a Babelsbergben forgatta. Puttnam úgy érvelt, „ha idejönne, dupla pénzt kellene szereznie”.

A helyszínbérletek néha nevetségesen magasak, dohognak a producerek. Az engedélyek megszerzése sokszor heteket vesz igénybe. Két éve felmerült egy budapesti filmbizottság létrehozásának terve, amely arra lett volna hivatott, hogy ingyen vagy önköltségi áron biztosítson forgatási helyszíneket. A filmszakma szerint a bécsihez hasonló támogatási szisztéma terve is felmerült, dr. Schiffer János főpolgármester-helyettes azonban azt mondja: „A tárgyalások során, sajnos, nem jutottunk el ilyen mélységig. Egyébként például a még építőipari vállalattal is rendelkező Bécstől eltérően Budapesten nincs meg a feltétele annak, hogy a város nyereségorientált vállalkozásba fogjon.” Csakhogy a bécsi filmalap nem a nyereségről szól, hanem a városban elköltött pénzről és adóterhekről. Erre is van válasz: „Az adó az államnak folyik be, nem a fővárosnak.”
Két éve a helyszínszervezés új koncepciója nem jött létre, mert a közterületek tulajdonviszonyai szétszabdaltak a főváros és a huszonhárom kerület között. A szervezőiroda felállítását a főpolgármester-helyettes ma is támogatná. „Csak egy-két alkalmazott bérébe kerülne” – mondja Schiffer.

Aktív konkurensek

A legújabb, 47 hétig(!) forgató monstreprodukció, a 36 millió dolláros költségvetésű Dynotophia című Disney–Hallmark-sorozat sem jókedvében jött Fótra. A Barrandovban akartak forgatni, de ott már megengedhetik maguknak, hogy válogassanak. Az egyre kevésbé versenyképes Magyarország javára a Návai Anikó vezette Magyar Film Bizottság sem tudott áttörést elérni: hatására három év alatt mindössze két film jött Magyarországra, de olyan producerek irányításával, akik közül az egyik már dolgozott itt (Andy Vajna – I Spy), a másik pedig évek óta akart itt forgatni, de „a nyitottság hiánya miatt”(!) ez nem sikerült neki (Ian Smith – Spy Game).

Magyarország elől már Bulgária és Marokkó (Szőts szerint csak „mezei” hangárjaik vannak) is elhalássza a filmeket. Bukarestben egy helyi vállalkozó újította fel 2,9 millió dollárért a Buftea filmgyárat, s ráadásul egy amerikai társaság is épített egyet a maga számára; az olcsó akciófilmeket leszámítva most vannak túl az első fontosabb bérmunkákon (Costa-Gavras – Amen, Zeffirelli – Callas). Indiában Murdoch építkezik (Sydneyben az ő Fox
stúdiója húzta fel 225 millió dollárért a világ egyik legmodernebb filmgyárát).
Magyarország ma a Dél-afrikai Köztársasággal van azonos megítélési és árszinten, Törökország pedig csak azért nem előz meg bennünket, sem az utóbbit, mert még nem bizonyított.

Reklámfilm és utómunka

A reklámfilm sokkal kényelmesebb üzlet, mint a játékfilm: a néhány napos forgatás jóval kevesebb munkát igényel, a költségvetés viszont nem arányosan alacsonyabb (150–200 ezer dollár egy játékfilm 1-2 milliójához képest).
Évente 20-30 külföldi reklámfilm készül nálunk. Az üzlet azonban itt is lassul. Ennek fő oka, hogy a nagy ügynökségek regionális reklámokat készítenek, amelyeket több országnak szinkronizálnak. Ez egyszeri forgatást jelent egy régióban, az pedig inkább Prágában és Varsóban történik, mint Budapesten. Prágában már vannak reklámfilmes sztárrendezők, akik miatt odamennek a produkciók. Nálunk nincsenek.
Az utómunka frontján várható némi elmozdulás. A Focus Fox világszínvonalú digitális stúdió reklámfilmes bérmunkák után remélhetőleg magához tudja szoktatni a régió játékfilmjeit is, a Kodak hasonló ambícióval indítja laboratóriumát, amely alternatívát kínál az eddigi bérmunkagyakorlat, a filmnegatívok költséges Londonba szállítása helyett.

Kiútkeresés

A filmtörvény évek óta húzódó megalkotása rendezhetné a viszonyokat. Szőts szerint nélkülözhetetlen egy nyugati színvonalú produkciós árkontroll – ilyen mindenhol létezik a világon –, amiben minden benne van a világosító órabérétől egy kamera bérleti díjáig.

Sipos Áron (Szomorú vasárnap, Dario Argento’s Phantasmo della Opera) az európai koprodukcióban látja a jövőt az amerikai piac kiszolgálása helyett. A világon ugyanis Nyugat-Európában a legnagyobb a koprodukciók aránya az összes filmből: 29,8 százalék, szemben a globális 8,4 százalékkal. Sipos szerint a filmtörvény tervezetében is szereplő koprodukciós alapnak sikerorientáltan kellene osztania a támogatást. Ha a koproducer vállalja, hogy a 100 millió forintos támogatásban részesült koprodukciós film mondjuk 300 milliót termel az országnak, a következő évben növelni lehet a filmterveinek juttatott támogatást. Ha azonban újabb vállalásai nem teljesülnek, a következő évi hozzájárulás nagyságrendje látja kárát. Egy ilyen szisztéma kialakulásáig a kéregetés marad. Sipos Áron éppen Peter Greenaway legújabb filmjét terjesztette be a NKÖM-höz. Ha sikerül magyar pénzt szereznie, Sting, Isabella Rossellini és Anjelica Huston forgatna májustól Budapesten.

Abban jobbára egyetértenek a lapunknak nyilatkozók, hogy a bérmunkaüzlet kultúrpolitikai akarat, mentalitás, szándék kérdése. Talán a választások utáni ciklusban a kormány – bármelyik párt vagy koalíció alkossa is azt – felismeri majd, hogy egy viszonylag alacsony, 5–15 millió dolláros befektetéssel és a filmtörvény megalkotásával beindítható s évi 200 millió dollárra felfuttatható üzletet – a The Economist szerint ennyi forgalmat termel Csehországnak a filmes bérmunka – parlagon hagyni rendkívül súlyos hiba.

A prágai sikersztori

Az országnak jó híre van a filmvilágban. Pedig a kezdet kezdetén egy hajszálnyira voltak attól, hogy eljátsszák esélyeiket. „A Mission Impossible-nél még senki nem tudta az állami szerveknél, mennyibe kerül egy hollywoodi film, és mennyit kell kérni a helyszínekért. Találomra beírtak valamit a költségvetésbe. Később észbe kaptak, és módosították az árat. Tom Cruise meg azt nyilatkozta, hogy itt nem mentek simán a dolgok. Pedig az egész az állam hibája volt, nem miénk” – mondja Matous Forbelsky, a Barrandov filmgyár marketingigazgatója.
„A csehek az ipari, mi magyarok az alkotói útra léptünk – mondja Kézdi-Kovács Zsolt, a Magyar Filmúnió volt igazgatója. – A 90-es évek elején ott alig volt nemzeti filmgyártás, a pénzt inkább az infrastruktúra szinten tartására fordították. Mi nem. Ma is úgy gondolom, hogy ez így volt helyes.” Prága színvonalas infrastruktúrája, a 11 műtermes Barrandov révén lett a világ egyik legsikeresebb filmes bérmunkaközpontja. A profizmus híre öngerjesztő piaci tényező. A produkciók többnyire már a lekötött Barrandov műtermeket találják Prágában, mégis ott maradnak. Az évi hat-nyolc produkcióból csak három-négy nyerhet bebocsátást a műtermekbe. Erre a túlkeresletre épít a nemrég hangárból felújított Prague Studios, amelynek tulajdonosa a Howard Woffinden vezette Milk & Honey Productions.

Zdenka Gabalova, Csehország amerikai konzulja a júliusi Karlovy Vary-i Filmfesztiválon, a Variety által rendezett konferencián elmondta: az országnak nincs olyan szervezete, amely összekötő kapocsként funkcionál és fejt ki filmdiplomáciát a hazai filmszakma és a külföldi producerek között. De az üzlet már szinte önjáró, nem kell vadászniuk a filmekre. Peter Hoffman producer szerint a legfontosabb szempontnak – a megbízhatóságon kívül – az adóösztönzők számítanak. És Prágában a megrendelő ország adójoga szerint kezelik a filmek adóvonzatait, a külföldi produkciók nem kényszerülnek áfát fizetni, mint Magyarországon.

Hollywood kis költségvetésű, független produkciói számára rendkívül fontosak az olcsó gyártási körülmények. Brian Helgeland, a hazai mozikban is bemutatott Lovagregény író-rendezője szerint, ha Prága helyett Hollywoodban kellett volna forgatnia, sosem kapott volna zöld utat a producerektől.
A 270 ezer jelmezzel és 110 ezer kellékkel rendelkező, 25–30 millió dollár értékű filmgyár tulajdonosa, a MoraviaSteel acélművek évek óta kíván a filmüzlethez értő tulajdonost szerezni filmgyára számára, „csak az a baj, hogy nem elég aktívan”. Jelenleg egy brit–cseh produkciós cég, a StillKing és vezetője, Matthew Stillman próbálja rábírni a befektetőket a filmgyár megvételére.

Film- és médiatörvény

A még mindig a szakma és a kormányzat közötti egyeztetésen levő filmtörvény-tervezet azt javasolja, hogy a filmgyártási tevékenység legyen áfamentes, a kapcsolódó beszállító gyártási tevékenység áfáját pedig gyorsan térítsék vissza. Koprodukciós alapot kellene létrehozni – forrásai: 4-5 milliárd forint az állami költségvetésből, részesedés a mozijegyet és moziforgalmazási tevékenységet terhelő áfabevételből, a társasági adóból és szja-ból leírható kedvezmények –, a kapott támogatás 80 százalékát az országban kellene elkölteni.
A médiatörvény módosítása – ez egyébként az EU-tagság feltétele is – szintén segíthetné a filmgyártást. A jelenlegi változatból ugyanis hiányzik az az EU-konform kvótarendszer, amely megszabja, hogy a televíziók műsoridejük bizonyos hányadában nemzeti, valamint saját gyártású filmprodukciókat kell sugározniuk, és ezeket finanszírozniuk is kell. Ezzel újabb forrás szabadulna fel a nemzeti filmgyártás számára (amelyeket akár koprodukciókban is használhatnának a producerek).

Elszalasztott produkciók

Ellenség a kapuknál (Jean-Jacques Annaud filmje, a németek beszálltak, ezért ott forgatták)
Ítélet Nürnbergben (Alec Baldwinnal, Kanadában forgatták)
Nyomorultak (Gerard Depardieu-vel, Kanadában forgatták)
Dredd bíró (Sylvester Stallone-nal, Londonban forgott)
Jeanne d’Arc (Luc Besson filmje, Prágába ment)
Mysts of Avalon (Anjelica Hustonnal, Prágába ment)
Dűne (a híres regény tévéadaptációja, Prágába ment)
Lovagregény (Brian Helgeland, Prágába ment)
A három testőr (Kiefer Sutherlanddel, Bécsben forgott)
Callas (Franco Zeffirelli, Bukarestbe vitték)
A hadviselés művészete (Ermanno Olmi, Bulgáriában forgatták)
Hófehérke, Hókirálynő, Attila (Hallmark-produkciók, Berlinben, Prágában és Litvániában forgatták)

hirdetés

Véleményvezér

Már a kiflit is horroráron adják

Már a kiflit is horroráron adják

A Vakmajom blog követi az egyik budapesti pékségben árult termék árának alakulását, ahol már 350 forintot is elkérnek egy kovásos kifliért.
Nőttek a veszteségadatok az orosz-ukrán fronton

Nőttek a veszteségadatok az orosz-ukrán fronton

A hadseregek átcsoportosítását követően ismét felerősödtek a harci cselekmények Ukrajnában, ami növeli az áldozatok számát.
Megtaláltuk Szijjártó Péter legnagyobb ellenlábasát

Megtaláltuk Szijjártó Péter legnagyobb ellenlábasát

Szijjártó Péter külügyminiszter béke barátja Bagarjaként járja a világot és nem érti, miért nem értik. Az észt miniszterelnök most elmondta.
Duplájára nőtt a túrós tészta ára

Duplájára nőtt a túrós tészta ára

Igazi hungarikum a túrós csusza, nincs olyan magyar ember, aki ne ismerné, ne evett volna. Ára iránymutató.
A Magyar Honvédség főparancsnoka Kijevben tárgyal Zelenszkij ukrán elnökkel

A Magyar Honvédség főparancsnoka Kijevben tárgyal Zelenszkij ukrán elnökkel

Ilyen sem volt még. A magyar állam magas rangú politikusai eddig messze elkerülték Ukrajnát.
Hazaáruló kereső program indult

Hazaáruló kereső program indult

Új magyar nemzeti társasjáték kezdődött. A neve, ki a hazaáruló?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo