A probléma történeti háttere az 1980-as évek vége, 90-es évek elejére nyúlik vissza, amikor is egyre gyakrabban merült fel a kérdés, hogy tulajdonképpen mit is vár el a tulajdonos a vállalatvezetőktől. A kérdés, a magyarországi képlékeny piaci és sokszínű tulajdonosi viszonyokat tekintve, nem is olyan egyszerű kérdés. Magának a tulajdonosnak is nemegyszer saját magának kellett felfedeznie azt, hogy milyen követelményeket állíthat és kell, hogy állítson a menedzsmenttel szemben, amellyel cége hosszú távú, sikeres működését biztosítani tudja a piacon. Ennek a hatékony módszernek a „felfedezése” és alkalmazása mostanság biztos, hogy már olyan alapvető, tudatos stratégiai tervezést és attitűdöt, kis túlzással filozófiát jelent, amely megléte vagy hiánya, a vállalati élet vagy halál kérdése is lehet. Az említett hatékonyság és a „tulajdonosi” érték közötti kapocs túl erős ahhoz, hogy ezt figyelmen kívül lehetne hagyni. Amiről pedig sarkítva szó van, az az, hogy miként lehet kevesebb inputtal, több outputot termelni. Belátható, hogy hosszú távon ez korántsem csak a tulajdonosok érdekeltsége, hanem a munkavállaló is hasznot húzhat abból, ha cége az iparág jól működő, netán sikercége.

Az értékmaximalizálás nem egy misztikus folyamat vagy szemléletmód, hanem egy elsajátítható attitűd és tudás, ami viszont számos vonatkozásban újszerű gondolkodásmódot követel a vállalati pénzügyi területen tevékenykedőktől. Az ilyen ún. értékmenedzser feladata elsősorban az, hogy a hosszú távú, pénzben keletkező hozamokra koncentráljon, és nem például a rövid távon bekövetkező pozitív részvényárfolyam-változásokra. Lényegében az értékorientált látásmód két alapvető pilléren nyugszik. Az első olyan folyamatokat von maga után, amely a vállalat rejtett értékeit a felszínre hozza, a második pedig pontosan az olyan vis maior helyzetek elkerülésének az igényét fejezi ki, amely egy rohamszerű vállalati átalakulást akadályoz meg a fennmaradás érdekében. A leírtak jóllehet rendkívül általánosak, de a szemléletmód kialakítása természetesen cégenként és vállalatonként specifikus. A lényeg viszont maga a szemlélet elsajátítása. Hogy milyen vonatkozása lehet ennek a magyarországi vezetéstudománnyal foglalkozók számára? Talán az, hogy nagyon sokan dolgozunk külföldi cégek leányvállalatának az alkalmazásában, vagy külföldi vezetők főnöksége alatt. A módszer pedig mondanom sem kell, hogy a fejlett tőkés országokból származik, ahol az, jól bevált, sőt alapvető eleme a vezetésnek. Ebből következően akár „hivatalból” is elvárhatják tőlünk, akár mint pénzügyi igazgatótól, de akár mint bármely más, az irányítás szegmensében résztvevőtől az értékmaximáló hozzáállást. Azért azt nem kell mondani, hogy jóval többről van szó, mint pusztán filozófiáról, hiszen itt operatív szinten stratégiák kidolgozásáról, technikák alkalmazásáról, prioritások felállításáról és betartásáról van szó, amely komoly elméleti felkészültséget és ezek gyakorlati alkalmazását jelenti. A feladat valószínűleg a legtöbb helyen adott és megoldásuk már a vázolt szemléletmód kínálta lehetőségeket igényli.
k. o.