Persze, hogy lehetett volna a járóbeteg-ellátás átalakításával kezdeni az egészségügy reformját, de ahhoz nagyon sok, mégpedig uniós pénz kellett volna, mely csak a következő években áll rendelkezésre. Kincses Gyula egészségügyi államtitkár a többi között e megjegyzést téve fejtette ki véleményét az egészségügyi rendszer átalakításáról. A közelmúltban kinevezett politikus az Egészség befektetés című, a Demos és a Tegyünk Egészségünk Színvonaláért Alapítvány rendezvényén érvelt a reform mellett.

A sokszor szitokszavakkal párosuló értékelések a reformról nem Magyarországon igazak csak, hanem egész Európában is ilyen módon megy végbe a jóléti rendszerek átalakítása: az örökölt értékeket megkísérlik megőrizni az államok, miközben a globális piacon való versenyképesség javítására törekszenek, hogy e jóléti rendszerek fedezetét előteremthessék. Ez a kihívás fokozottabban jelentkezik a volt szocialista országokban - fejtegette az új államtitkár, hozzátéve, hogy itt a konfliktusok jóval nagyobbak lehetnek.

A hazai reform első szakaszban a kórházszerkezet átalakítására került sor Magyarországon, ennek folytatása lehet a kórházon kívüli ellátás átalakítása, ám ez utóbbiból több elem - például az egynapos sebészeti pályázat meghirdetése - már most megvalósul. Kincses Gyula a vizitdíjat itt emelte ki, mint olyan tényezőt, amilyen az ingyenesség mítoszával való leszámolás eszköze. De a költségtudatosság javításéhoz elengedhetetlen a betegszámla bevezetése is.

Kevesebbszer esik szó arról a globális jellegű egészségügyi problémáról, amely a munkaerő ellátottságban ölt testet. Az, hogy Magyarországról elmennek az orvosok máshová dolgozni, azt is jelenti: Angliában, Norvégiában, Németországban sincs rendben minden, nincs orvos-felesleg, sőt. Az uniós munkaidő normatívák problémáinak élesedése általánosan okoz hiányt az ellátó rendszerekben - érvel Kincses Gyula, s hozzáteszi: az egyetlen ágazat az egészségügy, ahol a technológiai fejlődés nem vált ki élőmunkát, sőt generálja a szakember igényt.

Néhány számot is ismertetett előadásában az államtitkár. Így azt, hogy 9 ezerrel csökkent a fekvőbeteg-ellátás ágyainak száma, de ezen belül nagyobb arányban csökkent az aktív fekvőbeteg ellátás. Mindez a megváltozott szükséglethez, a demográfiai viszonyokhoz, s a technológiai környezethez való alkalmazkodást jelenti. Ebbe az is beletartózik, hogy az egészségügyi rendszer fejlődése egyre több betegséget tesz az élettel tartósan összeegyeztethetővé, ami egyben újabb ápolási és kezelési igények generálásával jár együtt.

A súlyponti kórházak rendszerének kialakítása nem ágyak kivonásán alapszik, hanem - magyarázta az államtitkár - azon, hogy szakmai hierarchia alapján az igazságos hozzáférést sikerüljön megvalósítani, azaz a földrajzi hozzáférés legyen a vezérlőelv. Most ez a szervezési munka folyik.

A második szakaszhoz érkezett el az egészségügy reformja, az ellátórendszer átalakítása folytatódik tovább, s az az elv érvényesül, hogy a központi szabályozás helyét mind inkább az önszabályozás vegye át. Szintén most esedékes a finanszírozás korszerűsítése. A biztosítási rendszer egyik célja a szolidaritás névlegességének a kiváltása, felcserélése valós szolidaritással. Kincses kitért arra is, hogy a biztosítási reform ellenzőinek egyik fő támadási érve az, hogy igazságossági kockázatot hoz be a több-biztosítos rendszer a szisztémába. Az államtitkár azt ajánlja, hogy vizsgálják meg, mihez képest több a kockázat. Ám ha tisztázottakká válhatnak a viszonyok, akkor meg lehet akadályozni, hogy járulékfizetői oldalról kimaradjanak a rendszerből emberek, mert mindenki lehetőségei, képességei szerint fizet hozzájárulást. Egyben a biztosítási rendszerben ma meglévő egyenlőtlenségek is felszínre hozhatók, kiegyenlíthetők. Jelenleg még az történik, hogy a társadalombiztosítási rendszerben oda jut a legkevesebb forrás, ahová a legtöbb kellene, például azokba a megyékbe, ahol potenciálisan elvesztett életévek száma a legalacsonyabb.

A járóbeteg-ellátás képes lenne elcsábítani a betegeket a kórházakból, ha ott veszi kezdetét az egészségügyi reform. Ez a konfliktusok elkerülésére is alkalmas szisztéma a szaktárca előtt nem volt és nem titok most sem, de a szükséges hatalmas pénzszükséglettel csak akkor rendelkezik a kormányzat, amikor arra az EU lehetőséget ad, azaz a következő pár évben. Az államtitkár szerint a reform 2010-2011-ig nem volt halasztható, ezért a kevésbé szerencsés megoldásokkal mégis elkezdte az átalakításokat a szakmai kormányzat. Új forrásokkal tehát inkább a későbbiekben számolhat az ország, s éppen ezért illik némi különbséget tenni a két részterület, a kórházi és a járóbeteg-ellátás pénzügyi háttere között. Az előbbi - mely már folyik - tartalmaz ágyszám-csökkentést, kórházbezárást is, míg a járóbeteg-ellátás mennyiségi és minőségi értelemben is szó szerinti fejlesztés, nem keletkezik megtakarítás, hiszen minden "beavatkozás" pénzt emészt fel.

A társadalombiztosítás hosszú éveken át a legalapvetőbb folyamatokat nem volt képes szakszerűen látni, hiszen nem voltak normális adatai az ügyfelek számáról, s arról, hogy fizetnek-e vagy sem, de azt sem volt képes megmondani, hogy annak, aki fizetett, mi is jár. Kincses Gyula azt szögezte le, hogy a most valóban átalakuló biztosítási rendszer már segít informálódni, mert például kiderült, úgy van 200 ezer ember a rendszerben, hogy eddig nem tudtak az ott létükről. Az, hogy az állam mindig új pénzt nyomott megalapozatlanul a rendszerbe, a jövőben nem folytatódik, a jogszabályok ugyanis fejkvótát működtetnek majd. Az állam minden olyan személy után, aki nem biztosított, előlép járulékfizetővé, s így mind a 10 millió polgár névre szólóan valamilyen módon megjelenik a rendszerben. De ez a kezdeti lépés csak, a következő nem lehet más, mint az, hogy a társadalombiztosítás valós, létező szolgáltatónak valós, létező személyek után fizet az elvégzett szolgáltatásért.

A sajtó mást nem tudott közvetíteni, mint azt, hogy nincs megegyezés a biztosítás mikéntjéről. Csakhogy egy dolog nem derült ki a híradásokból, az - emlékeztet az államtitkár -, hogy az érdemi kérdésekben nem volt vita. A társadalombiztosítás szolidáris jellegéről például minden érdekelt ugyanazt képviselte, s az sem merült fel, hogy amerikai jellegű biztosítási rendszer legyen. A járulékoknál nem lehet különbséget tenni - képviselte minden döntéshozó, a nemzeti kockázatközösséget pedig fenn kell tartani. Sőt, a megosztott politikai helyzet ellenére e kérdésekben az ellenzék és kormányzó pártok is egyféleképpen gondolkodnak.

A vita a két koalíciós párt elveiből következett, az egyik az ellátásszervezéssel kapcsolatos igazságosság-kiegyenlítés lehetőségét tartotta prioritásnak, a másik pedig a verseny hozta előnyöket, folyamatos fejlődőképességet érezte meghatározónak. Kincses Gyula, miközben az állam 51 százalékos biztosítói tulajdonlási szerepét magyarázta - azt, hogy ezáltal üzenetet fogalmaz meg a felelőssége át nem adásáról - , kitért a megyei rendszer értelmének ismertetésére is. A megye van akkora egység, hogy az ellátás-szervezési érdekek érvényesíthetők legyenek, miközben a verseny is kibontakozhat már.