Az árvízkárosultaknak adott adomány után adókedvezmény jár

Az árvíz elmúltával megindult az adományok gyűjtése a károsultak javára. Érdemes tudni, hogy az árvízkárosultak javára nyújtott adományok után mind a magánszemélyeket, mind a vállalkozásokat kedvezmények illetik meg az adórendszerben. Az előny azonban csak akkor jár, ha bizonyos, törvényben előírt feltételek teljesülnek.

A magánszemélyeket csak akkor illeti meg az adókedvezmény, ha adományát pénzben nyújtja az árvízkárosultaknak – húzza alá az adóhatóság közleményében. Fontos tudni azt is, hogy a kedvezménynek további feltétele, hogy a pénzösszeg átadása olyan közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezet vagy közérdekű kötelezettségvállalás részére történjen, amelynek célja a rászorulók segítése. A támogatást átvevő szervezet az adományról köteles igazolást adni a magánszemélynek, amely alapján az adókedvezmény a jövő évi személyi jövedelemadó-bevallásban érvényesíthető. Az igazolást a szervezet csak akkor adhatja ki a magánszemély adózó számára, ha az az adóazonosítószámát megadja a szervezetnek.

Az adományok után ily módon igénybe vehető összeg korlátozott, nemcsak a magánszemély által éves szinten fizetett szja összegétől függ, hanem attól is, hogy milyen szervezetnek adta az adományát: tehát közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetről van-e szó, esetleg közérdekű kötelezettségvállalás címen adta. Az igénybe vehető adókedvezmény mértéke ugyanis maximált: a közcélú adomány kedvezménye a befizetett összeg 30 százaléka, de - kiemelten közhasznú szervezet esetében - maximum 100 ezer forint, egyéb esetekben pedig – közhasznú szervezeteknél és közérdekű kötelezettségvállalás esetében – maximum 50 ezer forint.

A magánszemélyek közül az egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők a vásárolt és előállított termékek, illetve végzett vagy vásárolt szolgáltatások (fuvarozás) szokásos piaci értékét is elszámolhatják a költségek között, ha azt elemi kár, katasztrófa esetén közadakozás keretében nyútják. Ide tartoznak tehát például a gyógyszerek, az élelmiszerek, a ruhaneműk is, mintahogy az is, ha az egyéni vállalkozó például fuvarozást vállal.

A gazdasági társaságok – a magánszemélyekkel ellentétben – pénzt, eszközöket is adományozhatnak, sőt szolgáltatásokat is nyújthatnak kedvezményesen. A társasági adóalapból elszámolható kedvezmény igénybevételéhez is szükség van az adományozott szervezett igazolására, amelynek tartalmaznia kell a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát az adomány összegét és a támogatott célt, valamint közhasznú szervezet, kiemelkedően közhasznú szervezet esetében a közhasznúsági fokozatot is. Ilyen igazolás hiányában a vállalkozások nem csökkenthetik adóalapjukat az adományozás ellenére sem. Az adomány a társaságok esetében az adózás előtti eredményt csökkentő tétel, de ennek összege is maximálva van: nem lehet több, mint a cég adózás előtti eredményének a 25 százaléka.

Érdemes azzal is tisztában lenni a cégeknek, hogy a katasztrófa védelemben résztvevők természetbeni ellátása – így például az étkezés, szállás – adómentes természetbeni juttatásnak minősül.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo