Az utolsó pillanatban megjelentek a 2024-es falusi csok módosításai

Csütörtökön éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben a falusi csokról szóló rendelet, amely a 2024-re vonatkozó szabályokat véglegesíti. A legfontosabb módosítással a meglévő ingatlanjukat korszerűsítő, bővítő igénylők nyernek több millió forintot - derül ki a Bank360.hu új szabályokat ismertető összefoglalójából. 

Építés vagy bővítés esetén az igénylők számára az utolsó részfolyósítást követően 90 nap helyett 180 nap áll majd rendelkezésre, hogy bejelentkezzenek a csok-os ingatlanba. 

Megmarad az adó-visszatérítés, de változnak a szabályok

2024-től is lehet igényelni adó-visszatérítést a falusi csok igénylőknek. Új építésű ingatlan vásárlása esetén az egyébként kedvezményes, 5 százalékos áfát nem kell megfizetni, az építkezésnél pedig a 27 százalékos áfa marad visszaigényelhető legfeljebb 5 millió forintig. Változás azonban, hogy a rendeletben csak a legfeljebb 300 négyzetméter hasznos alapterületű, egylakásos lakóépületek maradtak benne, a legfeljebb 150 négyzetméteres új lakásokra vonatkozó rész nem lép hatályba. Ez összhangban van a júliusban közzétett falusi csok rendelettel, amelyben már kikötötték, hogy a csok támogatást az újépítésű ingatlanok közül csak az egylakásos lakóépületre lehet felhasználni, többlakásos társasházban lévő lakásra nem.

A falusi csok-os vásárlásnál az illetékmentesség megmarad összeghatártól függetlenül, ami azt jelenti, hogy a 2630 kistelepülés valamelyikén lakóingatlant szerző jogosultak megspórolják a más esetben fizetendő 4 százalékos vagyonszerzési illetéket, amivel több millió forintot is nyerhetnek.

 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo