A pénzügyminiszter szerint minden rendben

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett - jelentette be sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzforgalmi hiánycél egyébként 1361 milliárd forint volt a tavaly évre.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Varga szerint a kormányzati intézkedések érdemben járultak hozzá a gazdaság 5,2 százalékos teljesítményéhez 2018 harmadik negyedévében. Ezzel a tavalyi első három negyedévben 4,9 százalék volt a GDP bővülése, ami az év egészére az előzetes várakozásokat is meghaladóan 4,6 százalékot érhet el – ismertette Varga Mihály.

Kép: MTI

A tárcavezető rámutatott: ennek hátterében számos tényező, köztük a hatéves bérmegállapodás, az otthonteremtés minden eddiginél jelentősebb támogatása, illetve a gazdaságfehérítő intézkedések állnak.

Ezáltal a költségvetés bevételei az adócsökkentések mellett is jelentősen tudtak emelkedni:

  • általános forgalmi adóból mintegy 403 milliárd forinttal, 
  • személyi jövedelemadóból több mint 257 milliárd forinttal, 
  • nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból mintegy 266 milliárd forinttal, 
  • míg jövedéki adóból közel 90 milliárd forinttal több folyt be, mint 2017-ben. 
2018-ban mintegy 1.430 milliárd forintot utalt át az Európai Unió többek között a Széchényi 2020 program megvalósítására. Ezzel szemben tavaly az uniós kiadások több mint 1886 milliárd forintot értek el, a költségvetés pedig továbbra is megelőlegezi a kifizetéseket – hangsúlyozta Varga Mihály.
A nyolcvanas években közelebb voltunk az osztrák életszínvonalhoz
Az elmúlt hónapokban – az MNB egy sajtóközleménye alapján – újra terítékre került a fejlett gazdaságokhoz (különösen Ausztriához) való gazdasági felzárkózás kérdése, amit az egy főre jutó GDP alapján mértek. A GKI Gazdaságkutató ZRt. számításainak segítségével megmutatjuk, mennyire reális a 2030-ig tartó gazdasági felzárkózás.
A gyermeket nevelő családok támogatása mellett az idősek is számíthattak a kormányra: a nyugdíjak megőrizték vásárlóerejüket, valamint Magyarország történetében másodszor nyílt lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére. A magyar emberek biztonságának megőrzésére és az ország határainak védelmére tavaly is jelentős forrást, összesen közel 158 milliárd forintot fordított a költségvetés.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo