Az emberek elkezdték felélni megtakarításaikat

A tavalyi, emelkedést követően, idén is 37 ponton áll az OTP Öngondoskodási Index főátlaga. Sokan elkezdték felhasználni megtakarításaikat, akik pedig új megtakarítást képeznek, azok is inkább rövid távon gondolkoznak, hangzott el az OTP Öngondoskodási Index eredményeit bemutató tájékoztatón.

Az egészség is befektetés és az Öngondoskodási Index eredményei alapján a hazai lakosság számára kiemelten fontos az egészséges életmód, és az ehhez szükséges anyagi fedezet megteremtése. Az index eredményeit az OTP Egészségpénztár eredményei is visszaigazolják.

„Azt látjuk, hogy egyre többen egyre többet tesznek félre az egészségükre, az idei első három negyedévben több mint 25 százalékkal emelkedett a pénztárunkhoz érkező befizetések összege 2022 azonos időszakához képest, míg az új belépők száma 18 százalékkal bővült.  Ugyanakkor látunk még teret a fejlődésre, sokan még mindig nem használják ki a pénztári befizetések után igénybevehető évi, maximum 150 000 Ft visszatérítést” – mondta Kovács Tamás Attila az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

Az OTP Öngondoskodási Index felmérésről

Az OTP Öngondoskodási Index egy 2011 óta minden évben elkészülő, a 18-70 éves, bankszámlával rendelkező magyar lakosságra nézve reprezentatív felmérés. A legfrissebb mintavétel 2022 szeptemberében, személyes megkérdezéssel készült.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo