Az áramfogyasztáson is látszik, hogyan változott meg az életünk a járvány alatt

A kormányzati szigorítások mértékétől függően, az időjárási és naptári hatásokat kiszűrve, napi 1-9 százalékkal kevesebb áramot fogyasztott egy európai állam a Covid19-járvány ideje alatt. A napon belüli ingadozás akár a 13 százalékos csökkenést is elérte, a változások ráadásul azonos módon érintették az egyes tagországokat, de elsősorban akkor jelentkeztek, amikor jelentősebb szigorításokra került sor – állapította meg egy, a Corvinus Egyetem kutatójának vezetésével készült tanulmány az Európai Villamosenergia-átviteli Hálózat adatainak elemzése alapján.

A kutatás azt vizsgálta, hogyan hatott a kormányzati intézkedések szigorúsága a napon belüli villamosenergia-felhasználási görbékre 23 EU-tagországban a Covid19-járvány ideje alatt. A kutatók – Berezvai Zombor (Budapesti Corvinus Egyetem), Hortay Olivér (BME) és Szőke Tamás (Budapesti Corvinus Egyetem) – által használt ökonometriai panelmodell a vírus európai megjelenésétől az oltási kampányok kezdetéig terjedő teljes időszakot lefedte.

A becslés figyelembe vette a korlátozások – például a kijárási tilalom, iskolabezárások – bevezetését, részleges feloldását, majd újbóli bevezetését is. Az elemzés alapján az uniós országok hasonló mintázatot mutattak, a kormányzati beavatkozások hasonló módon befolyásolták a terhelési görbéket az egyes tagállamokban.

A szigorúbb beavatkozások a reggeli és az esti csúcsértékeket jelentősen csökkentették, ami a terhelési görbék ellaposodását okozta. A bevezetett intézkedések ráadásul kölcsönösen felerősítették egymás hatását. A terhelési görbe ellaposodása erőteljesebb volt hétköznapokon, de a fogyasztás csökkenése nagyobb mértékű volt hétvégén. Ennek oka, hogy hétköznapokon csúcsidőben jelentősebben csökkent a fogyasztás, mint csúcsidőn kívül.

Napi 1–9 százalékkal csökkent az európai áramfogyasztás a Covid19-szigorítások következtében (Fotó: Depositphotos)
Napi 1–9 százalékkal csökkent az európai áramfogyasztás a Covid19-szigorítások következtében (Fotó: Depositphotos)

Összességében a teljes napi fogyasztás akár 9 százalékkal is csökkent. A lezárások óránként 1-9 százalék közötti csökkenést eredményeztek munkanapokon és 1-13 százalék közötti csökkenést hétvégéken. Az enyhe intézkedések áramfogyasztást csökkentő hatása nagyobb volt reggel és este (0,08 százalék-0,12 százalék) és gyengébb napközben. A közepes szintű szigorítások mellett viszonylag egyenletesen (0,04 százalék-0,10 százalék közötti mértékben) csökkent az áramfogyasztás.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo