Az amerikai elnök Ukrajnában - hatással lesznek a tárgyalások a háborúra

"Gyümölcsözőknek és nagyon fontosaknak" minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői kijevi tárgyalásait amerikai kollégájával, Joe Bidennel.

"Reméljük, hogy 2023 a győzelem éve lesz" - tette hozzá az ukrán államfő.

Hangsúlyozta: továbbra is mindent megtesz azért, hogy a demokratikus világ "megnyerje ezt a történelmi csatát".

Történelmi eredményeket érhetnek el (Fotó: Zelenszkij Facebook-oldala)
Történelmi eredményeket érhetnek el (Fotó: Zelenszkij Facebook-oldala)

Szavai szerint Ukrajna nagyon nehéz időszakon megy keresztül, de "történelmi eredményeket" fog elérni az Egyesült Államok és a világ többi részének segítségével.

"A mai tárgyalások nagyon gyümölcsözők, nagyon fontosak és nagyon határozottak voltak" -

mondta, hozzátéve, hogy az eredmény minden bizonnyal hatással lesz a harci cselekmények alakulására.

"Az igazságszolgáltatás helyreállítása szintén fontos. Az agresszornak vállalnia kell a felelősséget az agresszióért, és meg kell térítenie az okozott károkat" - emelte ki Zelenszkij, megköszönve az Egyesült Államok támogatását ennek megvalósításában.

Biden látogatását a CNN-nek értékelve kijelentette: egy évvel az Ukrajna ellen indított háború kezdete után Vlagyimir Putyin orosz elnök "hódító háborúja a vereség felé tart". "Putyin azt gondolta, hogy Ukrajna gyenge, a Nyugat pedig megosztott. Azt hitte, túl tud élni minket. Nem hiszem, hogy most így gondolja" - vélekedett Biden.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kommentárjában kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna elnöke egyaránt elégedett a látogatással, amely "egyértelmű jelzésnek nevezhető a Kreml számára". A tárcavezető történelminek minősítette a látogatást, és megjegyezte, hogy ez Ukrajna győzelme.

"Azt mondom: mindkét elnök elégedett a beszélgetéssel. A légkör a lehető legbizalmasabb és legőszintébb volt. Ez a látogatás az ukrán nép és Zelenszkij elnök győzelme. Minden esélylatolgatás ellenére Ukrajna és az egész szabad világ győzelme érdekében történt - hangsúlyozta Kuleba. Hozzátette: egyértelmű jelzés is egyben Moszkvának arra vonatkozóan, hogy "senki sem fél tőle".

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo