Árnyoldalai is vannak a hibrid munkának

Az alkalmazottak több mint fele létfontosságúnak tartja a rugalmas munkaidőt és a távoli munkavégzés lehetőségét, ugyanakkor minden harmadik küszködik a munka–magánélet-egyensúly kialakításával. Vidéken a távmunkások 40 százaléka már mobilinternet segítségével dolgozik, és az 5G még nagyobb lehetőségeket tartogat. A fejlődő országok munkaadói pedig félnek, hogy a távmunka miatt gazdagabb régiók cégei elszipkázzák előlük a tehetségeket. Mindez az Ericsson friss kutatásából derül ki, amelyhez több mint 40 ezer munkavállaló és döntéshozó megkérdezésével vizsgálták, milyen maradandó hatásokkal járt a munka világában a pandémia.

A COVID-19 alapjaiban forgatta fel a munka világát. Olyan cégeknél, ahol korábban elképzelhetetlennek számított a home office, egyik napról a másikra álltak át távmunkára. A pandémiával járó lezárásokat úgy tűnik már magunk mögött tudhatjuk, a változások azonban visszafordíthatatlanok. Az Ericsson Consumer & IndustryLab nagyszabású tanulmányban térképezte fel, hogy milyen maradandó változásokat hozott a járvány. Az 5 földrész 30 országában több mint 40 ezer munkavállaló és munkaadó megkérdezésével készült tanulmány fő tanulsága, hogy végérvényesen a múlté az a paradigma, hogy a munkahelyre kizárólag „bejárunk dolgozni”, ami viszont biztosnak tűnik, hogy az infokommunikációs technológia kulcsszerepet játszik a munka jövőjében.

Maradunk home office-ban (Fotó: Depositphotos)
Maradunk home office-ban (Fotó: Depositphotos)

1. A rugalmasság a fizetésnél is fontosabb

A munkavállalók 52 százaléka számára a rugalmas munkaidő, illetve a munkavégzés helyének rugalmas megválasztása létfontosságú tényező a munkahelyek megítélésekor. Sőt, minden negyedik válaszadó szerint minden másnál fontosabb, beleértve a fizetést is, és akár felmondani is hajlandó, ha a munkavállaló nem veszi figyelembe ezeket az igényeket. A megkérdezett dolgozók munkaidejük 60 százalékát töltötték az irodában, és 40 százalékot azon kívül, vagyis a kettőt ötvöző hibrid modell ma már nem vízió, hanem a mindennapok valósága.

2. Továbbra is kihívás megtalálni a munka és magánélet közötti egyensúlyt

A megkérdezett alkalmazottak fele szerint a rugalmasság megkönnyíti a harmónia elérését a szakmai és privát szféra között, ugyanakkor 36 százalék az új körülmények között is nehezen találja meg az egyensúlyt, és 33 százalék arra számít, hogy a munka és magánélet közötti határvonal elmosódásával növekedni fog az őt ért stressz. Intő jel a munkáltatók számára, hogy a dolgozók közel harmada elsősorban emiatt gondolkozik munkahelyváltáson.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo