A kormányzat egészségügyi reformot magyarázó zöld könyvében az áll, hogy eljön annak az ideje, hogy csak akkor fekszünk be kórházban, ha az valóban szükséges. De ha megtesszük, akkor lényegesen jobb körülmények közé kerülünk, mint ma. Ehhez például komoly - nem éppen orvosi kifejezés - szerkezetátalakítás szükséges, melyhez pénz kell, mégpedig az európai közösség pénze és vállalkozói tőke.  A z is olvasható a zöld könyvben, hogy a kisebb kórházak funkciója átalakul. Az egyes térségekben ezek nyújtják majd a rutinszerű ellátást. 

A kormányzati érvek egyike, hogy jobb a betegnek, ha a lakhelyétől távolabb ugyan, de meggyógyul, mintha a közelben gyógyítatlan marad. Tudomásul kell venni, hogy drága technológiát és nagy szakmai tapasztalatot igénylő beavatkozásokat nem lehet mindenhol biztosítani. Nem lehet minden kis kórházba több százmillió forintos orvosi készüléket vásárolni. Ahol az orvosok bizonyos betegségekkel csak elvétve találkoznak, ott nyilvánvalóan nem rendelkeznek olyan megbízható szakmai gyakorlattal, amely a betegek biztonságát szolgálja. Ezért kell úgy átalakítani az ellátórendszert, hogy a sürgősségi és "hétköznapi" eseteket minél több helyen - lehetőleg a járóbeteg-ellátás keretében - elláthassák, ugyanakkor a komolyabb és költségesebb beavatkozásokat csak azokon a helyeken lehessen elvégezni, ahol erre megvan minden szükséges adottság.

Voltaképpen mindez csak akkor lesz elégséges, ha a gyógyítás is számíthat olyan felügyeletre, amilyen képes őrködni a biztosítási verseny tisztaságán, az ellátás biztonságán. E felügyeletek gondoskodnak majd a betegek fogyasztóvédelméről. Mert amikor orvoshoz fordulunk, kórházba fekszünk, műtétre várunk, akkor nem kiszolgáltatjuk magunkat, hanem szolgáltatást veszünk igénybe - érvel a zöld könyv. Majd pedig azt is állítja, hogy az egészségügyi felügyeletek dolgává teszik a kórházak hatékony és szabályszerű gazdálkodásának ellenőrzését, a kórházban nyújtott szolgáltatások minőségét, és informálják az állampolgárokat arról, hogy melyik kórházban milyen minőségű szakmai munka folyik.

A kórházi ágyakon nyújtott ellátás 30 százaléka szociális indíttatású, azaz az ellátott személynek nem kórházban, hanem például bentlakásos szociális otthonban lenne a helye, mert "csak" ápolásra, felügyeletre szorul. Tény, hogy nálunk is  egyre több idős, beteg, önmagát ellátni képtelen emberről kell gondoskodni.  A mai magyar ellátórendszer - szögezi le a zöld könyv - azonban képtelen arra, hogy megfelelő színvonalú ápolási szolgáltatást nyújtson a rászorulóknak, ezért ezt a feladatot a kórházak látják el. Szívszorító eseteket ismerünk arról, amikor a folyamatos ápolást igénylő súlyos beteg ellátását a dolgozni járó családtagok képtelenek megoldani. Ma két út áll előttük: vagy drága, magas napidíjas fizetős szolgáltatásokat vesznek igénybe (ha ki tudják fizetni), vagy átmenetileg - boríték ellenében - bedugják a beteg hozzátartozót a kórházba. Ezzel azonban több probléma is van. Egyrészről az aktív, gyógyításra fenntartott kórházi ágyakon ápolási tevékenységet végeznek, miközben a kórház a lényegesen drágább gyógyítási tevékenységért kapja meg az állami normatívát, a közpénzt. Ez tetemes többletkiadást

jelent mindannyiunknak, hiszen a kórház egy olyan tevékenységért kap támogatást, amit valójában nem is végez el. Így lehetséges az, hogy a kórházi ápolás személyenként átlagosan

mintegy 140 ezer forintba kerül. A másik probléma, hogy mivel a kórházak alapfunkciója a gyógyítás, nem pedig az ápolás, ezért nem is képesek megfelelő színvonalú ápolási szolgáltatást nyújtani az idős embereknek. A legtöbb egészségügyi intézmény jellemzően nagyon alacsony színvonalon biztosít ápolást az erre a célra fenntartott osztályokon. A csekély számú, jobb ellátást biztosító intézmények pedig rendszerint csak önrész fizetése mellett vehetők igénybe.

A zöld könyvben megfogalmazódik a kormányzati cél, az, hogy az ápolás feladatkörét az egészségügyi és a szociális rendszerből sikerüljön kiemelni, s önálló pályára állítani.  Első lépésben az egészségügyi, a központi és az önkormányzati rendszerekben levő szociális gondoskodásokat kell egységes rendszerbe szervezni. Felmérik, hogy mit nyújt ez a rendszer ma, és mibe kerül. Ez lehet az alapja az új ápolásbiztosítási rendszernek.Ez a rendszer is a biztosításra épül. Az ápolásbiztosítás egy hosszú távon is működőképes rendszerben két elemből, a kötelező és az önkéntes pillérből áll. A kötelező része szabályozott feltételek mellett garantált és egységes ápolási szolgáltatásra jogosít valamennyi biztosítottat. Ezt mindenki igénye szerint egészítheti ki önkéntes magánbiztosítással.

A magánbiztosítás számos szolgáltatásból állíthat össze különböző termékcsomagot egyedi igények és előtakarékossági hajlandóság szerint. Tartalmazhat az intézeti ápolás mellett - az állapottól függően - különböző mértékű házi ápolást, de mindezt kombinálva is. Nyújthat ápolói

kíséretet, speciális járművet alkalmankénti kulturális, szórakozási, vásárlási célra, biztosíthat

távolabbi ápoló intézetben rövidebb idejű környezetváltozást. Lényeges elem, hogy az előtakarékosság nem csupán saját célra használható, hanem közeli hozzátartozók ápolására is. Így a kiegészítő díjjal nemcsak a saját későbbi biztonságunkat vásároljuk meg, de szüleink iránti kötelességeink teljesítésében is segítséget kapunk.

(Egy hét múlva a zöld könyv patikákról, gyógyszer-finanszírozásról szóló fejezeteibe lapozunk bele.)