Alig jutnak befektetések nők által alapított startupokhoz

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94 százaléka kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlik, és a probléma Magyarországon is jelen van. Hogy a strukturális egyenlőtlenség csökkenjen, kifejezetten a nőkre szabott programokra van szükség – vélik a Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) projektben részt vevő partnerszervezetek, köztük a Magyar Üzleti Angyal Egyesület (HunBAN) is.

Arányaiban több a női alapító, mint amennyi tőkéhez jutnak

A különbség egyik oka, hogy eleve kevesebb női alapítású startup van, mint vegyes vagy kizárólag férfiakból álló csapat. Európában tízből egy vállalkozást alapítottak nők 2022-ben a BCG elemzése szerint. Ez azonban önmagában nem magyarázza a befektetésekben megfigyelhető egyenlőtlenséget: a női vállalkozók aránya ugyanis magasabb, mint amennyi tőkét vonzanak a férfiakhoz képest.

„Az EIT Health InnoStars történetben számos inspiráló sikertörténetet láttunk, amelyben női vállalkozók nem pusztán elsőrangú tudományos háttérről és üzleti érzékről tettek tanúbizonyságot, hanem olyan megoldásokat tettek le az asztalra, amelyek alapjaiban tudják megreformálni az egészségügyi ellátást. A forradalmi újítások dacára mégis gyakran rögös úton kell végigmenniük, de nem elsősorban a képességek vagy az innovációs hajlandóság hiánya miatt, hanem az iparágra jellemző rendszerszintű korlátokból kifolyólag. Az olyan kezdeményezések, mint a Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) segíthetnek leküzdeni ezeket az akadályokat” – mondta el Tóth Mónika, az EIT Health InnoStars RIS programjának vezetője.

A korábban idézett jelentés arról is számot ad, hogy Közép-Kelet-Európában a startupokba befektető szervezeteknél a döntéshozó pozíciókban 85 százalékban férfiakat találunk. Ők jellemzően erősebb üzleti kapcsolatban állnak a férfi vállalkozókkal, és hajlamosabbak inkább feléjük irányítani a tőkét, ami fölött diszponálnak.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo