A XI. kerületi Önkormányzat, valamint a Csizy és Lukács Társasházak Kft. a minap ismertette a Fehérvári és a Kondorosi út találkozásánál épülő Kondorosi Lakónegyed kialakításával és ütemezésével kapcsolatos terveket. A majdani 1600 lakásból álló épületegyüttesek egy korábbi ipari övezet helyén készülnek el. A Kondorosi út 8. szám alatt különböző jogcímeken - részben jogcím nélkül -, komfort nélküli, teljesen elhanyagolt lakásokban élők kiköltözésének költségeit - jelentették be - a beruházó, Csizy és Lukács Társasházak Kft., a XI. kerületi Önkormányzat hathatós segítségével vállalta magára. Így lehetővé válik, hogy a ház valamennyi lakója normális lakáshoz jusson.
A főváros budai oldalán már tucatnyi beruházásáról ismert Csizy és Lukács cégcsoport Albertfalván, a Fehérvári és a Kondorosi út találkozásánál egy 3,7 hektáros telken építi fel a Kondorosi Lakónegyedet. Az első ütem során felépülő házba - pincei garázsok, földszint, öt emelet és két szint tetőtér nagyságú -, a lakók 2005 második felében költöznek be.
A Kondorosi Lakónegyed a városrész lakásépítés piacának egyik meghatározó jelentőségű beruházásának számít. Ugyanakkor a Kondorosi Lakónegyed kialakításával meg is újul ez az albertfalvai környezet, hiszen a területen a jelenkor esztétikai és minőségi követelményeinek mindenben megfelelő épületeket húznak fel, gondosan figyelve az épületek és a parkok kellő arányának megtartására. A Csizy és Lukács cégcsoport az elmúlt 10 év alatt progresszíven növekvő, a budai társasházépítő és -beruházó cégek mezőnyében az elsők közé sorolt, 100%-ban magyar érdekeltségű vállalkozások csoportja, amely már több száz lakás megépítésével bizonyította az igényes társasházi lakások létrehozása iránti elkötelezettségét.
Albertfalva 1600 lakással gazdagszik
Ipari negyed volt, lakópark lesz a XI. kerület déli részén. A Kondorosi Lakónegyed építésétnek bejelentésekor elhangzott: 1600 lakást készül el az albertfalvai térségben.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.