Ajaj, nagy baj támadt a nemzeti konzultációval

Ménkű ütött a nemzeti konzultáció ötödik kérdésébe. E szerint a Brüsszel által palesztin szervezeteknek nyújtott támogatások a Hamászhoz is eljutottak. Kiderült, az állítás nem igaz.

A nemzeti konzultáció kérdéseit összeállítók figyelmét valahogy elkerülte, miszerint az izraeli háború kirobbanását követően, már a második napon Brüsszel vizsgálatot kezdett az ügyben. Az már csak hab a tortán, hogy az ellenőrzést épp a Fidesz által delegált magyar EU biztos Várhelyi Olivér jelentette be. A jelentés a héten elkészült és a biztosok „kollégiuma”, köztük a magyar képviselővel egyhangúlag elfogadta azt. E szerint semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy a palesztinoknak szánt uniós támogatások nem olyan helyre jutnak, ahová szánták azokat, beleértve a terrorizmust is.

Forrás: kormany.hu
Forrás: kormany.hu

A felülvizsgálat alapján a testület utóbbi években megerősített ellenőrző mechanizmusai és biztosítékai jól működnek. Így viszont most arra lett bizonyíték, hogy a nemzeti konzultáció ötödik kérdése légből kapott információra alapul, és arra, hogy az egyik fideszes nem tudja mit mond és mit csinál a másik. Először tehát egymással kellene konzultálniuk, mielőtt előveszik szegény nemzetet, amelynek tagjai e kérdésről zéró információval rendelkeznek. Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője ugyan korábban már teljességgel valótlannak nevezte a nemzeti konzultációban megfogalmazott állításokat, de egy esetben most be is bizonyosodott, hogy valakik a Fideszben fércművet fabrikáltak.

Tény, hogy már az első kérdésben is vannak azért gyanús elemek. A Gazdaságkutató Intézet (GKI) friss elemzése szerint Magyarországon a vállalkozások számára a 7. legdrágább volt a villamos energia piaci (másnapi DAM) nagykereskedelmi ára az EU-ban. Ezzel a résszel biztos nincs baja Brüsszelnek. A lakosságnál viszont két ár van, a rezsicsökkentett és a piaci. Az első valóban a legolcsóbb az EU-ban, ami viszont csak egy bizonyos kontingensre vonatkozik, a többlet fogyasztással nyilván megint semmi baja Brüsszelnek.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo