Aggódnak a cégvezetők

A vezérigazgatók 73 százaléka szerint a gazdasági növekedés üteme világszerte csökkenni fog a következő 12 hónapban. Ennek ellenére a többség nem tervez létszámleépítést és jelentős részük a munkavállalók javadalmazását sem csökkentené. A globális fenyegetések listáján a magas infláció és a makrogazdasági volatilitás szerepelnek első helyen. A 2023-as stratégiai tervek között helyet kapott a kibocsátáscsökkentés és a vállalatok működéséből fakadó éghajlati kockázatok mérséklése is – derül ki a PwC 26. Globális Vezérigazgató Felméréséből.

Továbbá az első számú döntéshozók 25 százaléka a geopolitikai konfliktusok kockázataitól pénzügyileg is kitettnek érzi magát, míg a kiberkockázatok (20 százalék) és az éghajlatváltozás (14 százalék) jelentősége némileg csökkent.

A leépítést és a javadalmak csökkentését elkerülnék a vezetők

A jelenlegi gazdasági környezetre reagálva a vezérigazgatók a költségek csökkentésére és a bevételnövekedés ösztönzésére törekednek. A vezérigazgatók több mint fele (52 százalék) számolt be a működési költségek mérsékléséről, míg 51 százalékuk az árak emeléséről, 48 százalékuk pedig a termék- és szolgáltatáskínálat diverzifikálásáról. Ugyanakkor a cégvezetők több mint fele (60 százalék) azt állítja, hogy nem tervezi a következő 12 hónapban a munkaerő létszámának csökkentését. A túlnyomó többség (80 százalék) pedig azt jelezte, hogy a tehetségek megtartása és a munkaerő elvándorlásának mérséklése érdekében nem tervezi az alkalmazottak javadalmazásának csökkentését sem.

Az éghajlati kockázatok kezelése egyre inkább prioritás

Bár a klímaváltozás más, rövid távú globális fenyegetéshez képest nem szerepelt olyan hangsúlyosan, a vezérigazgatók szerint az éghajlati kockázat továbbra is befolyásolja költségprofiljukat (50 százalék), ellátási láncaikat (42 százalék) és fizikai eszközeiket (24 százalék). A kínai vezérigazgatók különösen veszélyeztetettnek érzik magukat, 65 százalékuk szerint a klímaváltozás hatással lehet a költségprofiljukra, 71 százalékuk szerint az ellátási láncra, 56 százalékuk szerint pedig a fizikai eszközökre.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo