Agglomerációs keringő: melyik a legkedveltebb célpont?

Továbbra is a fővárosi agglomeráció a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont, derült ki az Otthon Centrum elemzőinek tanulmányából, amelyben többek között a világjárvány előtti időszak vándorlási mutatóit összegezték.

Az Otthon Centrum szakértői legfrissebb tanulmányukban az ország különböző településeinek vándorlási többletét, az oda- és az onnan elköltözők arányát elemezték. „A fővárosi agglomeráció minden járását, és egész Pest megyét pozitív vándorlási mérleg jellemezte az utóbbi években” – kommentálta a cég elemzési vezetője a legfrissebb vándorlási adatokat összegző tanulmány megállapításait.

Kép: Pixabay

Soóki-Tóth Gábor elmondta, népességarányosan a Szigetszentmiklósi járás, majd Budakeszi, és Ráckeve térsége könyvelte el a legnagyobb vándorlási nyereséget, ezeken a településeken több mint 15 ezrelékkel nőtt a vándorlási nyereség 2019-ben. Ugyanakkor a legalacsonyabb vándorlási egyenleggel, a Ceglédi és Nagykőrösi járások települései rendelkeznek, melyeket 5 ezrelék alatti többlet jellemezte.

A járvány sem fordította meg a trendet

A trend megállíthatatlan, és a pandémia okozta ingatlanpiaci leállást leszámítva töretlen irányú. Évtizedes ingatlanpiaci tapasztalat, hogy gazdasági konjunktúra idején többen költöznek ki az agglomerációba, mint ahányan a városba.

A kisgyerekeseket vonzza a saját kert, a középgeneráció tagjai pedig álmaik családi házát kívánják elérni és erre a legkézenfekvőbb alternatíva a városból való kiköltözés. Budapesten, és a megyei jogú városokban is hasonló tendencia érvényesül: amíg a városban vagy annak peremén lévő családi házak csak egy szűk réteg számára elérhetőek, addig a városhatártól távolodva egyre megfizethetőbb ez az ingatlantípus. A vándorlási iránynak kedvez, hogy egy belvárosi lakás árából akár önálló házat vagy építési telket lehet vásárolni.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo