Aggasztó a helyzet, az élelmiszeren spórolnak a magyarok

A lakosság több, mint négyötöde szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon. Az ősszel zárult, országosan reprezentatív felmérés szerint a lakosság kétharmada úgy látja: kevesebb pénze jut a jövőben élelmiszerre, a társadalom jelentős része az egészségén, gyógyszereken, szűrővizsgálatokon is spórolni akar, függetlenül ezek hosszú távú hatásától – ezek a Hóvége.hu kutatásának legfontosabb eredményei.

A lakosság mindössze egészen szűk rétege (4 százalék) számít arra, hogy valamilyen mértékben javulni fog a háztartásuk helyzete. További 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem számít különösebb változásra ebben a tekintetben. Fentiek fényében drasztikusnak tekinthető, hogy a magyarok négyötöde úgy érzi, rosszabb helyzetbe kerül a háztartás helyzete, a válaszadók 47 százalék-a szerint egyenesen sokkal rosszabb helyzetre számít, míg további 34 százalék úgy nyilatkozott, kicsit lesz csak rosszabb a háztartás boldogulásának lehetősége. 

Spórolási stratégiák

A felnőtt népesség alig egynegyede készül arra, hogy nem lesz szükséges változtatnia eddigi fogyasztási szokásain. A válaszadók közel egyharmada kisebb, de jól érzékelhető megszorításokra készül saját költési szokásait illetően. A legnagyobb tömeg, a válaszadók közel fele ugyanakkor húsbavágó korrekcióra kényszerül az elszabaduló megélhetési költségek miatt. Az utóbbi csoportban, heti szinten és akár 5-6 termékkategóriában és vissza tervezik fogni a kiadásokat. Ezek közül a legfájdalmasabbnak az élelmiszerre jutó pénz csökkenését élik meg. Ők azok, akik az átlagnál magasabb arányban tervezik felvállalni, hogy használt, esetleg rosszabb állapotú ruházatban fognak járni, emellett pedig másodállást terveznek vállalni, hogy a kihívásokat menedzselni tudják.

Azok, akik átlagos, de jól érzékelhető korrekcióra készülnek, inkább csak havi szinten és 4-5 termékkategóriában terveznek kevesebbet költeni. Ők inkább a kiegészítő, jóléti kiadásaikból vesznek vissza, ilyenek a kulturális kiadások, alkoholos italok, dohánytermékek, de ide tartozik a költséges szabadidős tevékenységek, utazások tudatos visszaszorítása is.     

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo