Most dr. Vámosi-Nagy Szabolcs a barikád másik oldalán áll, hiszen adószakértő egy világcégnél.
- Tényleg igaz ez a kijelentés?
- Igen, de ez bővebb magyarázatra szorul. Az adó nem más, mint a társadalom közkiadásainak fedezete. De ezt az alapigazságot másképp látja az ember, amikor az a dolga, hogy minél többet szedjen be, és másként, amikor szakmai ismereteit arra kell használnia, hogy az adózó - a törvényes lehetőségekkel élve - a lehető legkevesebbet fizesse be. Megismétlem: a törvényes keretek között maradva. Másképp nem is vállalnám; jogász vagyok és jogkövető ember. Vállalatoknak adok tanácsot, ugyanazt a másik oldalról kell látnom, és noha a szakmai ismeretek azonosak, a megközelítés más.
- Jogállamban mindent szabad, ami nem tilos, és ez az adózásra is érvényes. A szabályok dzsungelében eligazodni azt is jelenti, hogy lavírozni egy olyan területen, ahol az egyik ember folyton belegabalyodik valamibe, a másik viszont ismeri az utat, és ügyesen kikerüli az akadályokat. A közgondolkodás már ezt is adóelkerülésnek nevezi, pedig alighanem ez még nem az. Meg tudja ezt erősíteni?
- Igen. Más az adóminimalizálás, és más az adóelkerülés. Harmadik fogalomként még itt említem az adócsalást, amely bűncselekmény. Az adóminimalizálás teljesen jogos törekvés, az adózó mindössze törvényes lehetőségeivel él. A világ minden táján a vállalkozások és a magánemberek egyaránt arra törekszenek, hogy a lehető legkevesebb adót kelljen befizetniük. Az adóelkerülés már más dolog. Nálunk történelmi hagyományai vannak, elég, ha csak az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni időkre gondolunk: a Habsburgoknak nem fizetünk adót - mondták a passzív rezisztencia hívei. A közigazgatást persze igénybe vették. Úgy fest, mintha ez már a magyar néplélekhez tartozna. Nem ártana, ha egyszer már kinőnénk... Az adó szükséges rossz, és én a szükséges szót megnyomnám: az adóból fedezzük ugyanis közkiadásainkat. De az adófizető embernek a hozzáállása is más: ez a polgári öntudat alapja. Hozzájárulok, tehát jogom van megtudni, mire használják, jogom van bírálni.
- A magyar adórendszer mintha évről évre bonyolultabb lenne. Ez természetes dolog, vagy éppen ellenkezőleg?
- Azt gondolom, hogy természetes. A személyi jövedelemadó-törvény az elején húsz paragrafusból és két mellékletből állt, ma a tizennyolc-hússzorosa. Minél fejlettebb egy társadalom, annál bonyolultabb a szabályrendszere és ezen belül a szabályozó rendszere. Egyes dolgokat ösztönöz, másokat épp ellenkezőleg. Egyetlen példa: azt szeretnénk, hogy több számítógépet vegyenek az emberek, ezért elindítjuk a Sulinet Programot. Nem biztos, hogy így kell ezt ösztönözni, nem akarok minősíteni, csak a keletkezett feladatot szeretném érzékeltetni: máris eggyel több szabály, meg ami velejár. Tehát van egy fejlődési folyamat, más oldalról nézve viszont ez egy újabb bonyodalom. Hogy ennyire, ilyen mértékben alá kell rendelni az adórendszert bizonyos törekvéseknek, mondhatnám: a napi politikának, arról már annyiféle véleményünk lehet, ahányan vagyunk. De nézzük az egészet egy másik oldalról is: a jogalkotó fölismeri, hogy az általa megbízhatónak vélt szabályokat is valahogy kijátsszák, nekiáll tehát becsukni a kiskapukat, mielőtt még az egész kerítést lebontanák mellőle. Az adórendszer bonyolultsága tehát természetes dolog, és ne szóljunk egy szót se: a német személyi jövedelemadó-törvény a magyarnak a hússzorosa, a briteknél is körülbelül hasonló a helyzet. Az Egyesült Államokról már nem is beszélek, mert ott ráadásul a szövetségi adón túl az egyes államok is ráteszik a magukét a polgárra, az egy Alaszkát kivéve...
A teljes interjú a Piac és Profit magazin márciusi számában olvasható.
