A 304-es számú Ügyvédi Iroda praxisából
A történet
A. Sz.-nek 1974 óta volt telefonja, vagyis azóta állt szerződéses viszonyban az M. szolgáltatóvállalattal telefonfővonal használatára. A telefonszámlákat – amelyek általában havi 1900–2500 forintot tettek ki – OTP-átutalással rendezte. Két évvel ezelőtt A. Sz. arról értesült, hogy március és június között az OTP összesen több mint 76 ezer forintot utalt át az M. Rt. részére. A. Sz. haladéktalanul kérte telefonfővonalának felülvizsgálatát. Arra hivatkozott, hogy ő kizárólag belföldi beszélgetéseket folytatott, külföldön nincsenek rokonai, ismerősei. Az rt. azonban azzal utasította el a panaszát, hogy több alakalommal is úgynevezett szextelefonszámokat hívott fel, s ezek számláit meg kell térítse. A. Sz. ezek után kérte, hogy zárják ki a távhívásból a telefonfővonalát. A kérést a szolgáltató teljesítette ugyan, de csak egy hónap múltán.
A. Sz. időközben ismét reklamált az M. Rt.-nél, miután a távhíváskizárásra vonatkozó kérelmének benyújtását követően is újabb „külföldi” hívásokat terheltek átutalási számlájára. E reklamációt követően a már teljesített átutalásokból 41 ezer 800 forintot jóváírtak számára. Az rt. megállapította ugyanis, hogy ügyintézésbeli hiányosságok miatt A. Sz.-t csak késedelmesen zárták ki a távhívásból, ezért a kérelem és a kizárás közötti időszakban történt távhívások megfizetése már nem őt terheli. A. Sz. azonban nem fogadta el a jóváírás összegét, és keresetet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz.
Őrizetlen vonalak
A. Sz. felperes előadta a keresetében, hogy havi számlái átlagosan 2200 forintot tettek ki, és azt kérte: kötelezzék az alperes rt. arra, hogy a vitatott időszakra a korábbi átlagfogyasztás alapján állapítsa meg a számlák értékét. Arra hivatkozott, hogy szerinte az ő előfizetői vonala és annak elemei nem feleltek meg a telefonhálózat védelmére vonatkozó előírásoknak. Idegen személyek így csatlakozhattak rá telefonvonalára; a vitatott időszakra vonatkozó részletes számlákból ugyanis az derült ki, hogy több alkalommal külföldi szexvonalakat hívtak fel. Hivatkozott arra is, hogy az addigi számlákból évekre visszamenőleg bizonyítható, hogy ő soha nem hívott külföldi szexvonalakat. Tehát valószínűsíthető, hogy úgynevezett vonallopás történt.
A. Sz. kérte a házban lakók tanúkénti meghallgatását arról, hogy a házuk pincéjében található, az M. Rt. tulajdonában lévő szekrények nincsenek lezárva, azokhoz bárki hozzáférhet, és különösebb szakértelem nélkül is rácsatlakozhat más telefonvonalára, s gyakorlatilag ingyen telefonálhat. Ennek megakadályozása – tehát a vonallopás elleni védelem – azonban a szolgáltató rt. kötelezettsége, amelynek az nem tett eleget, ezért A. Sz. kártérítésként a havi átlagos és a tényleges számlák közötti különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes rt. védekezésében előadta, hogy a perbeli telefonvonalat többször is vizsgálták, azonban sem műszaki, sem számlázási hibát nem találtak. Nem vitás, hogy a felperest késedelmesen zárták ki a távhívásból, ezt azonban számlajóváírással már kompenzálták. Álláspontja szerint a felperes nem tudta bizonyítani azt, hogy az adott időszakban nem hívta fel a szextelefonvonalat, ezért a hívás költségei őt kell terheljék. Mindezek alapján kérte a kereset elutasítását.
Kinek kell bizonyítania?
Az elsőfokú bíróság – a felperes keresetének helyt adva – arra kötelezte az alperes rt.-t, hogy a havi átlagos számlák szerint állítson ki új számlákat, emellett kártérítésként fizessen meg A. Sz. felperesnek 60 ezer forintot és annak kamatait, valamint a perköltséget. A bíróság álláspontja szerint a peres ügyben a távközlési törvény alapján az M. Rt.-t terhelte annak bizonyítása, hogy ő teljes egészében eleget tett a vonallopás ellen előírt védelemre vonatkozó kötelezettségének. A felperes ugyanis tanúkkal tudta bizonyítani, hogy a telefonvonal-elosztó védettsége nem megfelelő, és ezért műszakilag nem kizárt a vonallopás lehetősége. Az elosztóhoz idegen személyek is hozzáférhettek, s így rácsatlakozhattak más vonalára. Mindez az rt. szerződésszegését bizonyította, s ennek alapján kártérítési felelősséggel tartozik.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Állította, hogy eleget tett az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek, amikor igazolta, hogy felperes reklamációja alapján műszaki és számszaki vizsgálatot folytatott le a vitatott időszakra, de ez sem műszaki hibát, sem a díjszámlálás eredményét érintő hiányosságot nem tárt fel. Az esetleges rácsatlakozási lehetőség az elosztóra pedig nem elégséges bizonyíték arra, hogy vonallopás történt, ezért – álláspontja szerint – a felperesnek meg kell fizetnie a tényleges használat szerinti számla összegét.
A másodfokon eljárt bíróság helyt adott az alperes fellebbezésének, és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével elutasította A. Sz. keresetét. Az ítélet indoklásának a lényege az alperesnek az a hivatkozása volt, hogy a vonallopás gyanúja önmagában nem szolgálhat kellő alapul a rácsatlakozás megállapítására és így az ő szerződésszegésére.
Törvénysértő ítélet
A. Sz. felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Véleménye szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértő ítéletet hozott. Kérelmében hivatkozott arra, hogy már az első eltérő számla kézhezvételekor haladéktalanul felszólalt, és kérte az ügy kivizsgálását. Az alperes azonban akkor még vonalellenőrzést sem tartott, erre csak hónapokkal később került sor. Megemlítette azt is, hogy a távközlési törvény előírásai szerint a telefonvonal megfelelő védelmére vonatkozó bizonyítási kötelezettség az alperest terhelte, s ennek nem tudott maradéktalanul eleget tenni. Az elsőfokú bíróság előtt tett tanúvallomások viszont tényszerűen igazolták, hogy a telefonvonal védettsége nem volt megfelelő. Miután az alperes a többszöri felszólalás és reklamáció ellenére a szükséges vizsgálatokat csak hónapokkal később folytatta le, mulasztása egyértelműen megállapítható.
Az M. Rt. nem terjesztett elő ellenkérelmet.
A felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet, és az elsőfokú bíróság ítéletét tartotta hatályában, megállapítván ezzel alperes felelősségét, és a másodfokú ítélet törvénysértő voltát.
Határozatának indokolásában rámutatatott: a felperes felszólalását követően az alperesnek haladéktalanul el kellett volna végeznie a műszaki vizsgálatokat, elsősorban arra vonatkozóan, hogy az előfizetői vonal épületen belüli megfelelő védettsége a perbeli időszakban biztosítva volt-e. A felperesi tanúk előadásából azonban arra lehetett következtetni, hogy az alperes a védelmi kötelezettségének nem megfelelően tett eleget – a fali dobozok, illetve tápszekrények különösebb erőfeszítés nélkül nyithatók voltak –, ezért a távközlési törvényben rögzített kötelezettségeinek megszegésével mulasztást, ebből következően szerződésszegést követett el. Szerződésszegés esetén pedig köteles annak következményeit viselni, ezért a felperes kártérítés iránti igénye megalapozott volt.
dr. Zamadits Péter
Jogszabályfaggató
A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény szerint:
• Ha az előfizető a szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a díj számlálása, továbbá megállapítása helyes volt. A közcélú előfizetői szerződésből eredő igények egy év alatt évülnek el <12.paragrafus (5)–(6) bekezdés>.
A polgári törvénykönyv rendelkezései szerint:
• A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének – ha a jogszabály kivételt nem tesz – nincs helye <318. paragrafus (1) bekezdés>.
• Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható <339. paragrafus (1) bekezdés>.
• A károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget <340. paragrafus (1) bekezdés>.
A polgári perrendtartás rendelkezései szerint:
• Ha törvény másként nem rendelkezik, a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól – jogszabálysértésre hivatkozva – a fél, a beavatkozó, valamint – a reá vonatkozó rész ellen – az kérheti, akire a határozat rendelkezést tartalmaz. Minden jogosult ugyanabban az ügyben csak egy alkalommal élhet felülvizsgálati kérelemmel. Az előzőek megfelelő alkalmazásával van helye felülvizsgálati kérelemnek a keresetlevelet (fizetési meghagyást) idézés kibocsátása nélkül elutasító, a pert megszüntető és az egyezséget jóváhagyó jogerős végzés ellen, továbbá – külön jogszabály rendelkezése alapján – más, az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen <270. paragrafus (1)–(2) bekezdés>.
• A felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani kettővel több példányban, mint ahány fél a perben érdekelve van. A felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt határidő elmulasztása esetén az elmulasztott határidő utolsó napjától számított harminc nap elteltével igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak később jutott a fél tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg <272. paragrafus (1) bekezdés>.
• A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt <275. paragrafus (1) bekezdés>.
