A román nem követi a magyar kormányt

Traian Basescu román elnök nem híve annak, hogy "magyar mintára" drasztikusan csökkentsék a költségvetési kiadásokat, bár elismeri, hogy a költekezést "minimalizálni kell", ha az ország nem akar túlzottan eladósodni, és emiatt elszalasztani a növekedés újraindulását. A román államfő erről egy bukaresti sajtóértekezletén beszélt. 

A Cotroceni palotában tartott sajtótájékoztatóján Basescutól megkérdezték: számításba veszi-e, hogy "magyar mintára" technokrata kormány alakuljon Romániában, tekintettel arra, hogy a román üzleti szféra elégedetlen a mostani kormány gazdasági intézkedéseivel.  

Az államfő válaszában elmondta: Magyarország meggyőzte a befektetőket, hogy képes korlátok közé szorítani a gazdasági visszaesést, és hogy egy szakértő kormány jobban képes irányítani az országot, mint a politikusok. "Magyarország jelentős mértékben csökkentette a költségvetési kiadásokat, de én nem vagyok híve az effajta megoldásoknak. Mindaddig, amíg vannak másfajta megoldások is, azt hiszem, el kell kerülnünk ezt a változatot" - mondta az elnök.

Mindazonáltal elismerte, hogy - amint mondta - a szomszédos magyar állam kétségtelenül jobban boldogul most, hiszen drasztikusan megnyirbálta a béreket és a nyugdíjakat, miután a költségvetési kiadások ott is nagy problémát jelentettek. Hozzáfűzte: a román kormánynak ugyanakkor mindent el kell követnie, hogy elkerülje ezt a kényszerű helyzetet. "Meg kell próbálnunk, ha képesek vagyunk rá, hogy tűrhető módon éljük túl a válságidőszakot" - mondta, hangot adva véleményének, hogy valóban a kiadások csökkentése lenne a könnyebb út, de szerinte inkább az infrastruktúra fejlesztésére kellene beruházásokat fordítani.  
    

Románia nem képes egyedül kilábalni a válságból, hiszen ezt az országot nem lehet összemérni sem az Egyesült Államokkal, sem Németországgal, sem Nagy-Britanniával. Ebből következően szerinte Bukarestnek csupán csökkentenie kell a válság negatív hatásait. Basescu maga is elismerte, hogy ennek érdekében minimálisra kell leszorítani a kiadásokat. "A gazdasági növekedés megindulásának pillanatában az országra ne nehezedjen majd olyan nagy adósságteher, amely miatt a román gazdaság nem részesülhetne a kezdődő növekedés előnyeiből." - mondta Basescu, aki az őszi elnökválasztásokon második államfői mandátumáért indul.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo