Különös ebben az, hogy bár csak a tudatos tudatrészünket éljük meg tudatként, tudatunkat mégis mindkét tudatrész egysége jellemzi és határozza meg, cselekvésünket, létünket pedig végképp a kettő együttese mozgatja. Ki ne tapasztalta volna, hogy úgy dönt és tesz hirtelenjében, amit nem tud megindokolni, és mégis az volt a helyes.
Tudatos tudásunk nagyságrendekkel szűkebb és kisebb, mint a tudattalan tudásunk.
Az emberi tudat számára mindig is az volt a legnagyobb kérdés: a lét e kettős arculatát elfogadhatóan magyarázni, és a cselekvés motivációját helyesen megtalálni. A nagy vallások, hitrendszerek, erkölcsi normák azt mutatják, hogy az ember mindig is „tudta”, hogy a két princípium csakis együttesen érvényesül, csak a tudatosság aránya változott a fejlődés során.
A régi nagy kultúrákban az intuitív, átfogó, transzcendens oldalnak és tudásnak volt meghatározó szerepe, majd ez fokozatosan eltolódott, míg Newton óta a racionális, a tudományosan megismerhetőé és magyarázhatóé a vezető szerep. Olyannyira, hogy állíthatjuk: korunkban a tudomány újfajta vallássá magasztosult. Akár akarjuk, akár nem, a nyugati világ, a tudomány határozza meg a közérdeket és a követendő magatartásmintákat, a technika fejlődését, az egészség és jólét törvényeit, s rányomják bélyegüket a mikro-és makrogazdasági szerveződésekre is.
A racionális, a tudományos fejlődés mindaddig a Kánaán ígéretét jelentette, ameddig nem mutatkoztak a növekedés határai, földünk lét-, egészségproblémái; az érem másik oldala. Az elmúlt két évtizedben már jeles tudósok sora dolgozik azon, hogy tudományosan is megtalálja, merre vezessen az út a racionalizmus egyeduralmából. De mit jelent ez az egyéni tudat számára?
Segítséget a ráció, a gondolkodó-kételkedő elme számára, hogy követni merje intuícióit, hogy a béke, a normál élet mindennapjaiban is képes legyen úgy érezni, dönteni és cselekedni, mint árvíz idején, amikor az önös érdek háttérbe szorul, az egyén középpontja kikerül az egóból oda, ahová tartozik: valódi otthonába a Nagy Egész alkotórészeként.
A kételkedő ráció azonban folytonosan azt kérdi: mi ebből az én hasznom? Nos, lassan a ráció is megkapja a racionális választ, a magyarázatot, mit jelent a Nagy Egész részeként tevékenykedni, vagy úgymond elkülönülve, önös érdek szerint.
A tudományos világkép az elmúlt tíz évben gyökeresen megváltozott. Einstein, Bohr és Heisenberg kvantumvilágára építve a kutatók kezdik megérteni a kvantumvákuumnak, a téridő alatt hullámzó energiatengernek a természetét. A fizikusok úgy vélik, ebből ered valamennyi ismert elektromágneses, gravitációs és atomi erő, illetve mező. Az elemi részecskéknek és megfigyelhető tulajdonságaiknak is ez az eredeti forrása.
Haisch, Rueden és Puthoff 1994-ben megjelent matematikai tanulmányából következően azt mondhatjuk, hogy az anyag valamennyi alapvető tulajdonsága a vákuum terméke: a tehetetlenség, a tömeg és a gravitáció. Az einsteini téridő tehát fizikai valóság, amelynek kvarkságából formák és hullámok születhetnek. A fény és a hang ebben a folyamatos energiamezőben mozgóhullám, míg a hegyek, fák, állatok, házak és más, látszólag szilárd tárgyak állóhullámok benne. És a hullám alakú részecskék, amelyek tovább is bontható anyagi létezők, a megfigyelő tevékenységétől függetlenül léteznek.
Ez a világkép új megvilágításba helyezi az emberi létet, testet-tudatot egyaránt. A rendszer összehangoltsága nem magyarázható csupán biokémiai folyamatokkal.
Nemrég például Mac-Wan Ho felfedezte, hogy a szervezetnek folyadékkristályos szerkezete is van. Ezek tulajdonságai éppen a kvantumfizikai kapcsolatot biztosítják: a folyadékkristályok összefüggő mezőt alkotnak, amely szinte időveszteség nélkül közvetíti az információkat. Az emberi szervezet energiamezője szervesen beleágyazódik a kvantumvákuum energiatengerébe, vagyis a különféle elektromos, mágneses és elektromágneses mezők hatásai mellett szuperfinom („éteri”, „lelki”, „szellemi”) energiák kölcsönhatásaiban él. Minden élőlény egy-egy eleme a finom kapcsolatok hatalmas hálózatának, mely átfogja az egész bioszférát, és tudatán keresztül érzékeli részvételét.
A kutatók sejtései szerint már az elemi részecskék is rendelkeznek a tudati tapasztalat bizonyos formáival a bonyolultságnak azon a szintjén, amely megfelel fejlődési fokuknak (lásd Pigogine új termodinaikai elméletét).
Az emberi értelem és tudat a kvantumvákuumból merített információinak köszönheti csodálatos kreativitását és teljesítményét. Ebben a hálóban nyitott a többi élőlény, a természet felé. Úgy, mint ha egy óriási halászháló egyik csomóját megrezdítem, megrezdül az összes többi is, még ha ez a rezgés szabad szemmel nem is látható. Az agy antennája megváltozott tudatállapotban információt is ad arról az együttrezgésről, amelyben folyamatosan része van.
A XX. század második felében már a pszichológia is képes leírni a tudatalatti szerkezetét, C. G. Jung pedig a kollektív tudatalatti szerkezetét. A legújabb tudatkutatások (Stanislaw Grof, Roger Woolgar, Ian Stevenson és mások) kísérletei pedig bebizonyították, hogy megváltozott tudatállapotban képesek vagyunk felfogni más személyek gondolatait, képi benyomásait, érzéseit, szervi problémáit, és ennek nincsenek térbeli és időbeli korlátai. Ezért működik a távgyógyítás is. A kapcsolat a természet internethálózatán jön létre, a vákuumenergia hullámalakzatainak holografikus találkozása révén.
Az új tudományok kutatási eredményei olyan fogódzót adnak a rációnak, a bizonytalan önös egónak, amely elvezeti az értelmet a szív döntésének szabad követéséhez, a Nagy Egész részeként való nyitottsághoz, amelyet ősrégi idők óta ismer és tanít az ember, és amely kulcsot ad a sikeres, boldog önmegvalósításhoz, amely a Nagy Egésszel való együttműködésben valósul meg.
dr. Sági Mária
