A meggy 45 %-kal drágult, de 40 %-kal termett kevesebb

A gabonáért és a gyümölcsért kevesebb pénzt adott ki a lakosság az első félévben, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint a az állalti termékek drágultak, a "rekorder" a vágósertés volt a több mint 10 %-kal.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az agrártermékek termelői árszintje 2005. január-júliusban 6,2%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A Központi Statisztikai Hivatal publikálta a mezőgazdaság áraira vonatkozó első félévi adatait. Ebben szerepel, hogy a növényi termékek árszintje 15,2%-kal csökkent, az állati termékeké 4,3%-kal nőtt. A mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások árszínvonala 1,3%-kal csökkent.

A gabonafélék árszintje idén az első hét hónapban 31,6%-kal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban (és lényegében megegyezett a két évvel ezelőttivel). A zöldségfélék ára 2005. január-júliusban 6%-kal, júliusban 4,7%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gyümölcsfélék ára idén január-júliusban 11,2%-kal emelkedett, az egyik jelentős terméknek, a meggynek az ára átlagosan 45%-kal növekedett miközben a felvásárolt mennyiség 40%-kal csökkent. Az év első hét hónapjában a vágóállatok termelői ára 6,2%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a nagyobb mennyiséget képviselő vágósertés ára 10,7%-kal emelkedett, a vágóbaromfié 2,1%-kal csökkent. A tej termelői árának növekedése 4,7%-os volt, a tyúktojás ára 4,8%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Január-júliusban a takarmányárak 18,9%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdasági termelésben felhasznált termékek és szolgáltatások közül a legnagyobb mértékben a termeléshez felhasznált energia árszínvonala emelkedett (20,9%-kal), a növényvédő szereké 10,3%-kal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor. A mezőgazdasági folyó termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 2,3%-kal csökkent, a mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javaké 4,8%-kal nőtt.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo