A legek bankja alábecsülte saját teljesítményét

Elérte a 126 milliárd forintot az OTP Bank nyeresége, s ezzel meghaladta még a saját várakozásait is. A hitelintézet az elemzők támadásai középpontjában áll remek tavalyi eredményével, de Csányi Sándor a tényleges teljesítményekre hivatkozva utasítja vissza a kifogásokat.

Valamelyest gyöngülő forinttal - 254-255 forint/eurós kurzussal - , 2005 végén is 8 százalékos alapkamattal, 3,5 százalékos növekedéssel, 3,9-4 százalékkörüli inflációval, saját viszonylatában pedig marzsszűküléssel számol az OTP Bank menedzsmentje. Azzal pedig továbbra is kalkulálnia kell a hitelintézetnek, hogy a honi legek bankjaként az idén is támadni fogják elemzők és azok segítségével a sajtó, s mint most is, a későbbiekben is folyamatosan bizonyítandó, hogy valós teljesítmény a tekintélyes nyereség. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a tőzsdei gyorsjelentés február 14-i kommentálásakor nem is tett mást, mint azt, hogy a bankcsoport növekedését védelmébe vette, s azt vázolta fel, hogy nem az állam lakáspiaci szerepvállalásának a hozadéka, hanem a piac szereplőinek a magatartása az oka a banki jobb pozíciók elérésének. Több mint 25 milliárddal lenne kisebb a bankcsoport bevétele akkor, ha a hatékonyságot nem tudták volna komoly mértékben javítani, ha a szolgáltatások palettáját nem lettek volna képesek a keresletnek megfelelően bővíteni.

A hitelintézet a saját várakozását is meghaladó teljesítményt ért el 2004-ben. A magyar számviteli szabályok szerint számolt konszolidált nyereség elérte a 126 milliárd forintot. Ez az adat 52 százalékos növekedést mutat. A saját tőkére vetített, továbbá az eszközarányos megtérülés is számottevően javult. Végeredményben a tavalyra tervezett teljesítményt 25 százalékkal meghaladta az OTP Bank Rt., annak ellenére is, hogy az utolsó negyedévben a kamattrend vélelemezett változása, a kisebb nettó kamatbevétel szerényebbre sikeredett a megelőző három negyedévben mutatott teljesítményhez képest. Végeredményben a bankcsoport 2004 december 31-én 4200 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta az esztendőt. A hitelállomány növekedése 24 százalékot, a betéteké 7-8 százalékot mutat, s nőtt a devizában való eladósodás aránya. Fontos körülmény, hogy a hitelállomány minősége javult. Csányi Sándor a látra szóló betétekről elmondta, az OTP Bank ebbéli piaci részesedése eléri az 50 százalékot, de ennél is magasabb, 60 százalékos a bankkártya üzletág piaci részaránya, s Internet-bankolást is 50 százalékos arányt kiszakítva a piacból végeznek. Ez azt jelenti, hogy tényleges és komoly verseny jellemzi a piacot, a részesedések pedig az OTP pozícióiról tanúskodnak.

A verseny nem csupán a hazai mezőnyben meghatározó tényező a hitelintézet szempontjából, hanem a nemzetközi porondon is. Az OTP Bank azt tervezi, hogy Romániában, Horvátországban, Szerbiában is folytatja az akvizíciókat, s a legnagyobb hal dél-keleti szomszédunk második legnagyobb hitelintézete, mely 1300 fiókot testesít meg, s a piaci részesedése meghaladja a 10 százalékot.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo