Az 1990-es évek közepétől 2002-ig terjedő időszakban a háztartások lakásfenntartási kiadásainak alakulására erősen hatott az árváltozás és a lakások infrastrukturális ellátottságának javulása. A lakásfenntartásra és ezen belül az energiára fordított költségeknek az összes személyes fogyasztáson belüli aránya az időszak elejére 18%, illetve 11-12% körüli szinten stabilizálódott. A fogyasztás szerkezete ugyanakkor jelentősen megváltozott. Nőttek a vezetékes gázra fordított összegek, a hagyományos tüzelőanyagok használata visszaszorulóban van. A háztartási energiára fordított kiadásokon belül 2002-ben a legnagyobb részt az elektromos energia és a vezetékes gáz képviselt.
A távfűtéses lakások aránya az utóbbi néhány évben kissé csökkent. Míg 1996-ban a háztartások 20%-a lakott távfűtéses lakásban, addig 2002-ben ez a szám 17,4%. Ennek a folyamatnak a fő oka, hogy az újonnan épülő lakásokban nem alkalmazzák, illetve hogy a régi építésű lakások esetében is, ahol van rá műszaki megoldás és anyagi lehetőség, igyekeznek leválni a távhő szolgáltatásról.
Országos szinten jelentősen nőtt az egyedi kazánfűtésű, csökkent a hagyományos helyiségfűtésű lakások aránya. A korszerű helyiségfűtés, amely leggyakrabban gázkonvektoros fűtést jelent, még mindig jelentős szerepet játszik a magyarországi lakások fűtésében, mivel helységenként külön szabályozható, ezért gazdaságos és kényelmes. A vegyes tüzelésű helyiségfűtés és az épület egyedi kazánfűtése nem igazán elterjedt fűtési mód.
A két legfejlettebb régióban, Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon költenek az országos átlagot meghaladó szinten lakásfenntartásra és ezen belül energiára. A fővárost természetesen külön kell értékelni, hiszen itt nagyobb a laksűrűség, legkisebb a családi házak és legmagasabb a távfűtéses lakások aránya, legjobb az infrastrukturális ellátottság. A budapestiek számára kényelmesnek minősíthető fűtési módok azonban nem biztos, hogy egyben energiatakarékosabbak is. A távfűtésre kétszer többet költenek a fővárosban lakók, a gáz és elektromos energia esetében nincs ekkora különbség. A háztartások infrastrukturális ellátottsága településtípusonként is eltérő. Leginkább a fűtési módokban mutatkozó különbség befolyásolja az energiafogyasztás szerkezetének településtípusonkénti eltéréseit. A hagyományos helyiségfűtés elsősorban a községekben jellemző, a távfűtés Budapest mellett a megyei jogú városokban a legelterjedtebb.
A nyugdíjas háztartásokban, ahol a taglétszám jellemzően alacsony, a lakásfenntartási költségek aránya a személyes célú fogyasztáson belül igen magas. Nem jellemző rájuk, hogy a gyermekek elköltözése után kisebb, alacsonyabb fenntartási költségekkel járó lakásokba költöznének, és kevésbé vágnak bele nagyobb ráfordítást igénylő, számukra fáradságosnak ígérkező felújításba, korszerűsítésbe is. A legnehezebb az egyéb inaktív háztartások helyzete, ahol nincs sem vállalkozásból, sem munkavállalásból vagy vállalkozásból jövedelmet szerző, sem nyugdíjas személy. Ezek a háztartások élnek a legkisebb átlagos alapterületű lakásokban, a száz szobára jutó személyek száma náluk a legnagyobb, és ehhez képest összfogyasztásukból mégis magas, 12%-ot ér el a háztartásienergia-költség.
A gyermekes háztartások esetében a hátrányosabb helyzetet az jelzi, hogy a lakásfenntartási kiadások aránya alig kisebb, mint a gyermek nélkülieknél, miközben a fogyasztás közös jellegének megfelelően az egy főre eső költség lényegesen alacsonyabb.
Az energián kívüli költségek közül érdemes kiemelni a lakbéreket, melyek nagysága elmarad az EU-ban megszokottól, köszönhetően annak a magyar sajátosságnak, hogy a bérlakáspiac kicsi és fejletlen, a háztartások döntő többsége ugyanis tulajdonosként él lakásában. A bérlakásoknak több mint a fele pedig önkormányzati tulajdonú, ezeknél még a magyar piacon jellemző nagyságot sem érik el a lakbérek.
A kiadások nagyságának és arányának összevetése mellett többet mutat, hogy a különböző rétegekbe tartozó háztartásoknak mennyire jelent gondot a lakásfenntartási számlák időben történő befizetése. A háztartási költségvetési felvétel keretében rákérdezünk, hogy mennyire jelent gondot a lakásfenntartással kapcsolatos számlák kiegyenlítése. 2002-ben a háztartások 8%-a jelezte, hogy gondjai voltak a villanyszámla kifizetésével. A víz- és csatornadíjat a háztartások 5%-a, gázszámlát 6%-a, a távfűtést 7%-a nem tudta időben befizetni. Az egyéb inaktívak körében fordul elő leggyakrabban elmaradás. A gyermekes háztartások esetében a díjhátralékkal rendelkezők aránya a gyermekszám emelkedésével együtt nő.
