IDŐ. Az első telefonkonferencia megszervezésekor kínosan ügyeltem arra, hogy az időpont, amit választok mind a 11 résztvevőnek megfeleljen, azaz előre megnéztem melyek az érintett időzónák. Ezért választottam Közép Európai idő szerint délután 2 órát, amikor is Észak Amerikában még kora reggel van, Távol Keleten viszont már késő este, de még mindenki számára megoldható, hogy részt vegyen. Amikor megnyomtam a levelező rendszeremben az "Üzenet küldése" gombot, úgy gondoltam minden OK. Egy percen belül jött a válasz a Közel Keleti kollegától, hogy neki jó lenne az időpont, csak a nap nem, hiszen a csütörtök náluk munkaszüneti nap. Hát erre tényleg nem gondoltam, hogy valahol nem szombat-vasárnap jelenti a hétvégét!

Projekt tervezéskor mindig figyelembe szoktuk venni az emberek elérhetőségét, azaz ünnepnapokra sosem tervezünk munkát, sem karácsony 3 napjára, sem húsvétra stb. Persze ez sem olyan egyszerű egy nemzetközi projekten, hiszen hol a Ramadan, hol a szilveszter (ami szintén nem egységes minden országban, hogy mikor van újév) hol egyéb helyi ünnepek mindig felborították az íróasztalnál készült terveket.

NEVEK. Az időzónák és a munkaszüneti napok mellett számos problémát jelentett kezdetben számomra az idegen csengésű nevek alapján eldönteni, hogy az illető milyen nemű. Ez viszont az angolban ugyebár elengedhetetlen, hogy tudjam "he" vagy "she", amikor beszélek róla. Mivel a projekt a világ számos országára kiterjed, ezért a projekt tagok többségével sosem találkoztam, virtuális csapat vagyunk, csak e-mailen kommunikálunk, így pedig nem könnyű a helyzet. Az első hónapban kb. 90%-ban lőttem mellé, de ezután rohamos javulásnak indultam, hiszen legtöbbjükkel addigra már kapcsolatba kerültem legalább telefonon. Ez elég banálisnak tűnik, de nem hiszem, hogy más földi halandók könnyebben boldogultak volna az olyan keresztnevű emberekkel, mint: Malaj-Anwar, Arie, Yen-Sze, Ng, Y-T… Szóval nem az olyanokkal volt bajom, hogy Jennifer, Ken, Colin, Lucy, Kate és társai, hanem ezekkel a magyar fül számára furcsa hangzásúakkal

VIRTUALITÁS. Mint már korábban is említettem, Virtuális munka. Ez az, amiről olyan sokat olvas az ember az újságokban, de amíg nem próbálja ki a saját bőrén, addig olyan egyszerűnek tűnik az egész. Mielőtt belevágtam volna a nagy fába, megkérdezte tőlem a projekt vezetője, hogy menni fog-e nekem a virtuális kommunikáció. Habozás nélkül azt válaszoltam, persze. Mindig is optimista voltam, de ez esetben nem volt alapja. Telefonon keresztül nem látni a beszélgetőtárs gesztusait, nem látni mennyire figyel rám, kiesnek a nem verbális visszajelzések és ez így nagyon megnehezíti a munkát. Szerintem ez egész jól működhet pl. programozók esetében, akik a kódokat küldözgetik egymásnak, de én egy kevésbé egzakt területtel foglalkoztam, változáskezeléssel (Change Management), ahol elengedhetetlen az intenzív kommunikáció. Így alkalomadtán felkerekedtem, hogy a világ másik végén munkálkodó kollegával személyes kontaktusba lépjek, de ilyenkor mivel csak 5 átszállással tudtam eljutni repülővel a “tett” színhelyére, ha azt akarták, hogy 5 munkanapot töltsek a Távol Keleten, akkor a megelőző és az azt követő hétvége is repüléssel telt. Persze az ott levőknek természetes elvárásuk, hogy azon az ott töltött 5 napon képességem legjavát nyújtsam és kicsit megfeledkeznek arról milyen is 24 óra repülés után becsöppenni egy tárgyaló terembe…

IDŐJÁRÁS. Mint tudjuk, a nők fokozottan hátrányos helyzetűek, amikor bőröndbe kell csomagolniuk. De szerintem bármelyik férfinek is a dicséretére válna, ha egy kézi poggyászba belefér 1 heti ruhája úgy, hogy a hét első felét Észak Európában tölti, ahol már be kell gyújtani a kandallót, mert már esténként fagy és a hét második felét a trópusokon tölti, ahova viszont már feleslegesen visz az ember "tundra-bugyit".

KOCKÁZATOK ÉS MELLÉKHATÁSOK, AVAGY IDE NEKEM AZ OROSZLÁNT. Mielőtt csatlakoztam a projekthez, nagyon tisztességesen előre megkérdezték, hogy gondot jelentene-e számomra, ha az érintett országokba is el kellene mennem alkalmanként. Tájékozatlanságomnak köszönhetően - sajnos - a felsorolt országok egy részéről semmilyen információval nem rendelkeztem, azaz csak a bátor vállalkozásom után tudtam meg, hogy egyesekben polgárháború van, máshol a higiéniai viszonyok hagynak maguk után kívánni valót, hol pedig egyéb nehézségek várják az oda tévedő tanácsadót. Természetesen cégünk kiemelt figyelmet fordít a kockázatok csökkentésére. Így az első héten részesültem féltucatnyi oltásban és kaptam egy kis egészségügyi dobozt, amit mindenhova magammal kell vinnem. A doboz gyógyszereken, kötszereken kívül pár injekciós tűt is tartalmazott, hiszen nem minden ország kórházában fertőtlenítik újrahasználás előtt a tűket. Mivel a doboznyi tűből esetleg a vámosok és határőrök téves következtetésekre is juthatnának, ezért adtak még egy igazolást is arról, hogy nem, nem vagyok drogos…

MUNKAMORÁL KÜLÖNBSÉGEK. Amikor az észak-európai főnökömmel repültem egy másik kontinensre este 10-kor indultunk és helyi idő szerint reggel 6-ra érkeztünk. Azt hittem, hogy legalább alkalmam lesz kialudni magam, de rosszul gondoltam, mert az egész estét munkával töltöttük alvás helyett. Ahogy felszállt a gép, a főnököm elővette a laptopját így én sem tehettem másként, mégiscsak ciki lett volna, ha én alszom, mialatt ő dolgozik. Ahogy említettem, reggel 6ra érkeztünk meg. Úgy gondoltam kapok pár órát a szállodában, hogy magamhoz térjek egy ilyen fél napos repülés után, hogy legalább lezuhanyozzak, ruhát váltsak. Ezzel szemben már reggel 9-re megbeszélést szerveztek, ezért a felfrissülésre csak a repülőgépen található mosdó állt rendelkezésemre. (ez a helyiség még az első osztályon is alig nagyobb, mint egy gyorsvonat azonos funkciójú helyisége)

Még egy élő példa az észak-európai munkamániákusságról: Egyik kollegám megkérdezte, hogy mikor érek rá szerdán, mert beszélnünk kell. Mondtam, hogy egész nap tárgyalásaim, telefonkonferenciáim vannak, este pedig egy partnerrel kell mennem vacsorára. Megkérdezte hány órára van asztalunk foglalva, és miután elárultam neki, hogy este 8-ra, erre visszaírt, hogy OK, akkor legyen a megbeszélésünk este 10-kor a szálloda bárjában.

Az észak-európai munkamániákussággal szemben viszont megtapasztaltam a déli mentalitást is. Jártam olyan helyszínen is, ahol nem titkolta a projekt vezetője, hogy ők átlagosan napi 2-3 órát dolgoznak, a többi időt szocializációval és egyéb dolgokkal töltik, így például természetesen belefér, hogy minden nap 3 órás ebédszünetet tartanak.

Azt hiszem mi magyarok, kb. középen helyezkedünk el ezen a skálán. Soha nem 8 órát dolgoztam egy nap, akár itthon voltam, akár külföldön. Az évek során kialakítottam a saját magam munkastílusát, és az volt a “trükköm”, hogy reggel inkább korán bementem, hogy tudjak dolgozni, mert tudtam, hogy reggel 8 előtt nem kapok e-maileket és addig lehet egy dologra fókuszálni. Természetesen ez a trükköm sem jött be ezen a globális projekten, hiszen az időeltolódás miatt hiába értem be európai idő szerint reggel 6ra, 7-re, mivel akkor mar Ázsiában délután volt, mindig várt a leveles ládámban 10-15 olvasatlan levél...

FESZÜLTSÉG OLDÓK. A különböző országokban különböző kiegészítő "juttatások" illették meg az egyes alkalmazottakat. Voltam olyan projekten, ahol mindenkinek járt a napi fél órás masszázs, volt olyan hely, ahol mindenkinek rendelkezésére állt munkaidő alatt a biliárd, darts, asztali tenisz, hogy így vezessék le a napi feszültséget és természetesen volt, ahol munkaidő után, mielőtt hazaindultak a mínusz 25 fokos hidegbe, a projekt tagok együtt eliszogattak egy pár korty vodkát.

Összességében tehát mindenképp ez volt életem legtanulságosabb projektje és az egyetlen tanácsom, ha valaki hasonló helyzetbe kerül, hogy fontolja meg: “Nem vagyunk egyformák, de talán jobb is így, mert egyébként még unatkoznánk, ha nem érnének lépten-nyomon ebből adódó meglepetések”.

* Az országok nevét szándékosan nem említettem, mert abból esetleg következtetni lehetne a vállalatra akiknek dolgoztam.

Komócsin Laura