A Fideszen nem, de az Alkotmánybíróságon átmehet a vagyonadó

Holnap folytatódik a vagyonadó ügye az Alkotmánybíróságon. Az Index  információink szerint az első ülés előtt még úgy tűnt, nagy eséllyel még az első évet sem éri meg a törvény, ám most már annak van nagyobb esélye, hogy az AB nem kifogásolja a vagyonadó-jogszabályt.

Egy hete volt először napirenden a testület ülésén a határozattervezet, holnap második körben tanácskoznak a határozattervezetről az alkotmánybírók - mondta az Indexnek ma Sereg András, az AB sajtószóvivője. A testület az első adóbevallási határidőig, február 25-ig dűlőre kíván jutni az ügyben. A hírportál úgy tudja, ebben a hónapban még nem várható döntés, nagyobb eséllyel csak februárban születhet meg az alkotmánybírósági határozat.

Az index.hu információi szerint 180 fokos fordulat állt be a vagyonadó ügyében: az első, múlt heti ülés előtt úgy tűnt, az AB jó eséllyel megsemmisítheti a vagyonadót, ám az első ülésen fordult a kocka, és most már nagyobb a valószínűsége annak, hogy marad a törvény. A sajtóban megjelent találgatások a sajtó műfajába tartoznak - reagált az értesülésekre Sereg András.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo