Több szem többet lát, együtt többre vagyunk képesek – szokták mondani. Ezt nevezzük szinergiának. Ez az ún. 2+2=5 hatás, mikor a több, eltérő ismeretekkel, szaktudással rendelkező szakember együtt dolgozása jobb eredményt hoz, mint amire az egyének egyenként képesek lennének.
A csapatmunka hatékonyságának legegyszerűbb magyarázata, hogy együtt a több energiát igénybe vevő, nagyobb feladatokat is képesek vagyunk megvalósítani. Ez egy cég életében úgy jelenik meg, hogy súlyosabb projektek kivitelezése is megoldható ilyen módon.
A csapat tagjai – jó esetben – kiegészítik egymást. Mindenkinek van egy speciális szakterülete, amihez kitűnően ért. S így tud felállni egy széles szaktudással rendelkező team.
A specializáció mellett azonban van még néhány tényező, mely hozzájárul a sikeres csapatmunkához. Ne felejtsük el, hogy a csoport minden egyes tagja külön személyiség, más-más habitussal megáldva. Lehet közöttük domináns, vezetésre termett egyéniség, s lehet „szürke eminenciás”, aki jobban szeret a háttérbe húzódva dolgozni. Van, aki inkább a munka, feladatok kiosztásához ért és van, aki az alázatos végrehajtásban elei kedvét.
A csapat összeállításánál tehát a szakmaiságon túl ezen emberi tényezőkre is ügyelnünk kell.
A jól együtt dolgozó munkacsapat alig különbözik egy nagy családtól. Tagjai segítőkészek és hálásak egymásnak. Nemcsak a szakmai ismeretüket, ötleteiket osztják meg egymással, hanem gondolataikat, sőt érzéseiket is. Ezt bizonyítja, hogy gyakran szövődnek igaz és hosszantartó barátságok a munkahelyen.
Fontos, hogy egymás előtt felszabadultan viselkedjenek, mert csak így fogják megosztani egymással az elsőre esetleg meghökkentőnek tűnő ötleteiket. Gyakran éppen ezek a kreatív javaslatok jelentik a legforradalmibb változást, s esetleg a legnagyobb bevételt a cégnek.
Emberek vagyunk, nem tökéletesek, gyakran hibázunk, s ez még egy jól összeszokott csapatban is problémát jelenthet.
Hogy az ellentétek és konfliktushelyzetek elejét vegyük, el kell érni, hogy a csapattagokat ne egyéni teljesítményük alapján értékeljék és jutalmazzák. Ugyanis ha mindenki önös érdekét helyezi előtérbe, csupa rivalizálás és ellenségeskedés fogja át meg átszőni a csapat mindennapjait.
A csapatszellem kialakításánál elsődleges, hogy a tagok célja közös legyen, így majd nem azon iparkodnak, hogy egymásnak „keresztbe tegyenek”, hanem éppen ellenkezőleg: a közös győzelem érdekében segítik majd egymás munkáját, ahol tudják.
Jogos lehet azonban a felvetés: mi van, ha egyikük éppen a közös célok hangzatos jelszava mögé bújva nem teljesít úgy, ahogy az tőle elvárható lenne?
Valóban megeshet ilyen, azonban kárász életűnek mutatkozik, hiszen a csapat belső kultúrája nem tűri sokáig az ilyesféle magatartást. A már kialakult normák és értékrend miatt a team „kidobja” magából a lusta, nemtörődöm dolgozókat.
Így kerül hát az egyéni érdek helyébe a kollektív szellem, mint a csapatmunka legfőbb és egyben leghatékonyabb motorja.
Farkas Melinda
A csapatmunka
A csapat tagjai – jó esetben – kiegészítik egymást. Mindenkinek van egy speciális szakterülete, amihez kitűnően ért. Ne felejtsük el azonban, hogy a csoport minden egyes tagja külön személyiség, más-más habitussal megáldva...
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.