A Munkácsy Mihály utca 3. szám alatti bankfiókban lakossági és kis- és középvállalati ügyfeleket egyaránt kiszolgálnak. A bank teljes körű lakossági termékei – személyi kölcsönök, hitelkártyák és betéti kártyák, folyószámla-vezetés, befektetési termékek, és vállalati termékei – pénzforgalmi, kereskedelem- és lízingfinanszírozási, treasury, befektetési termékek, rövid és hosszú lejáratú hitelek – egyaránt elérhetők.
Zdenek Turek, a Citibank Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A Citibank Rt. és Magyarország kiemelkedő stratégiai fontosságú leánybank illetve piac a Citigroup számára, ezért erős az elkötelezettség aziránt, hogy az elkövetkező néhány évben jelentősen kiterjesztjük és fejlesztjük az egész magyarországi üzletet. A mai fióknyitással újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk értékesítési stratégiánk megvalósításában, melynek célja, hogy minél kényelmesebbé tegyük ügyfeleink számára a velünk való üzleti kapcsolattartást. Békéscsaba kiemelkedő jelentőségű gazdasági, oktatási és kulturális régióközpont, így fontosnak tartottuk, hogy meglévő banki csatornáinkon, azaz internetes illetve telefonos ügyfélszolgálatunkon és üzletkötői hálózatunkon kívül bankfiókkal is rendelkezésére álljunk Békéscsabán és vonzáskörzetében élő ügyfeleinknek.”
A Citibank Rt. fiókot nyit Békéscsabán
A Citibank Rt., a Citigroup tagja, a mai napon fiókot nyitott Békéscsabán, ezzel is tovább erősítve pozícióját a hazai piacon. Ez a bank 21. fiókja Magyarországon, s ezzel együtt már az ország 18 fontos városában van jelen kirendeltséggel.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.