A nagy titok, hol a legjobb élni Magyarországon

Takarék Index: a főváros és az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatás, a kultúra, a vásárlás és a munkaerőpiac tekintetében, Kelet-Magyarországon viszont könnyebb lakáshoz jutni.

A boltellátottságot térképen bemutatva szembetűnő a főváros és környéke, illetve a Balaton környéki járások előnye. Ezeken felül főleg a megyeszékhelyeken jellemzőek a magasabb pontszámok, a vásárlási lehetőségek elérhetősége tehát sokkal inkább a városok méretétől, semmint az elhelyezkedésétől függ. (6. térkép)

Munkaerőpiac – Budapest kiszorult az első háromból, Budakeszi, Dunakeszi és Pilisvörösvár az élen

Ennek a mutatónak az összeállításakor az egy főre jutó nettó jövedelmet és az álláskeresők lakosságarányos számát vették figyelembe a szakértők. Előbbi 70, utóbbi 30 százalékos súllyal szerepel az összesítésben.

A tíz legmagasabb pontszámmal rendelkező járás összességében ugyanaz maradt, mint 2021-ben, átrendeződés azonban végbement. Tavalyhoz képest jelentős változás, hogy Budapest az elsőről a hatodik helyre esett vissza. Az idei első Budakeszi és környéke, amelyet a Dunakeszi és a Pilisvörösvári járás követ a második és a harmadik helyen. A fővárost megelőzte még Érd és környéke, valamint a Győri járás. Az első tízben szerepel még a Szentendrei, a Gödöllői, a Csornai és a Vecsési járás. A munkaerőpiaci mutatót tekintve továbbra is Budapest és környéke dominanciája jellemző, kivételt a Győri és a Csornai járások jelentenek. (7. táblázat)

A munkaerőpiaci helyzet Magyarország északnyugati részén és Budapesten, valamint annak környékén a legkedvezőbb a figyelembe vett mutatók szerint. Jellemzően magas pontszámot értek el ezen kívül a megyeszékhelyek is. Az ország keleti, délnyugati és délkeleti része azonban a nagyobb városok és környékeik kivételével gyengébben teljesített a munkaerőpiaci feltételek szempontjából. (7. térkép)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo