A Maserati éles kanyarral fordul a jövő felé, nemsokára csak elektromos luxusautóik lesznek

A Maserati lesz az első olasz luxusautó-márka, amely 100 százalékban elektromos járműveket gyárt majd: a következő 3 évben minden modelljük elérhető lesz környezetbarát kivitelben, 2030-tól pedig már kizárólag elektromos meghajtású luxusautókat kínálnak majd. A márka történetének új fejezetét a chiphiány és a globális kihívások ellenére is erős 2021-es pénzügyi eredmények alapozzák meg, a tavalyi évben ugyanis közel 25.000 járművet adott át ügyfeleiknek világszerte, így értékesítési mutatói 41 százalékkal nőttek éves szinten.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A luxusautó-márka mellett többek között az Alfa Romeo, az Opel, a Lancia és a Peugeot brandeket is összefogó Stellantis Csoport néhány hete ismertette „Dare Forward 2030” nevet viselő stratégiáját, melynek jegyében a Maserati minden modelljét Olaszországban tervezik, fejlesztik és gyártják majd, illetve kizárólag elektromos meghajtású járműveket kínálnak a jövőben.

A Maserati műszaki és pénzügyi eredményei is kiválóak (Fotó: Maserati)

Mindez egybevág a sportautó-márka innovatív és teljesítményorientált szemléletével. Az új elektrifikációs terveit a Stellantis az ügyféligényekkel összhangban alakította ki.

Klasszikus modellek jövőbemutató kivitelben

A cégcsoport célkitűzéseivel összhangban jelentette be a Maserati saját, Folgore (magyarul villám) nevet viselő elektrifikációs stratégiáját, mellyel minden piaci szegmensben új mércét kíván felállítani, mint az első luxusmárka, mely teljes portfólióját elérhetővé teszi környezetbarát kivitelben. 2025-ig minden Maserati modell megérkezik 100 százalékban elektromos változatban is, 2030-tól pedig már kizárólag elektromos meghajtású luxusautókat kínál majd a márka.

Az új GranTurismo lesz az első olyan autó a Maserati történetében, amely kizárólag elektromos megoldásokat alkalmaz. A modellt a Mirafiori gyártási központban készítik majd, és 2023-ban debütál a piacon. A klasszikus GranTurismo utódját a márka igazi ikonjának szánják, mely a Formula E-ből származó élvonalbeli műszaki megoldásokat, kiváló teljesítményt, kényelmet és eleganciát kínál az autózás szerelmeseinek.

A napokban jelent meg a vadonatúj Grecale SUV – ennek elektromos változata is elérhető lesz már a jövő évben –, a Maserati Folgore kínálatát pedig az MC20 szupersportkocsi, az új Quattroporte sportlimuzin és a vadonatúj Levante SUV egészíti majd ki, hogy a szigonyos márka vonzó alternatívát kínálhasson a vásárlók új, környezettudatos generációjának.

Figyelemreméltó pénzügyi évet zárt a Maserati

A márka megújulását és a teljes mértékben elektromos, Folgore termékvonal piaci bevezetését az autógyártásra kiható általános nehézségek ellenére is kiemelkedő 2021-es pénzügyi eredmények alapozzák meg. A Maserati napokban nyilvánosságra hozott tavalyi mérlege szerint ugyanis a luxusmárka 2,4 százalékkal növelte globális részesedését, ezen belül különösen két fontos piacon, Észak-Amerikában (2,9 százalék) és Kínában (2,7 százalék) tudta jelentősen növelni eladásait. 2021-ben a Maserati erőteljes, éves szinten 41 százalékos értékesítési növekedést könyvelhetett el annak köszönhetően, hogy összesen 24.269 járművet adtak át ügyfeleinek világszerte. A korrigált működési eredmény (AOI) ráta* 5,1 százalék, a nettó árbevétel* pedig 2.021 millió euró volt.

*A pénzügyi eredményeket előzetes (Pro Forma) alapon mutatták be, és az FCA és a PSA 2020. január 1-jei egyesülésével került kiszámolásra. A Pro Forma eredményekkel kapcsolatos további információk a Stellantis 2021. évi 20-F űrlapján érhetőek el, a vállalat weboldalán: www.stellantis.com.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo