A magyarok jólétét nem a migráció fenyegeti, hanem Irán és Oroszország destabilizációs lépései

Valószínűleg a súlyánál kevesebb figyelmet kapott, hogy a júliusi vilniusi NATO-csúcson a fenyegetettségi skálán Moszkvát a legmagasabb szintre emelték, a terrorizmussal egy osztályba helyezték. Azóta kiderült, a szövetség tagjai nem a levegőbe beszéltek. Putyin rendszere úgy tűnik, nem riad vissza a terroristákkal való együttműködéstől.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A hét egyik legfontosabb fejleménye volt, hogy a brit külügyminiszter bejelentette, miszerint Irán áll a világon egyre gyakoribb terrorcselekmények mögött. David Cameron hangsúlyozta, Irán támogatja a jemeni húszi lázadókat, akik az utóbbi hetekben több rakéta- és dróntámadást hajtottak végre kereskedelmi és hadihajók ellen a Vörös-tengeren. Ugyancsak Teherán finanszírozza a Hamászt és a Hezbollahot. Kiderült az is, iráni hírszerzési ügynökök 200 ezer dollárt ajánlottak egy embercsempésznek, hogy ölje meg Londonban egy iráni hírközlő csatorna, az Iran International két műsorvezetőjét. A kérdés már csak az, vajon mi a kapcsolat Irán és Oroszország között, elképzelhető-e az elképzelhetetlen, vagyis, hogy egy atomnagyhatalom a legveszélyesebb terroristákkal is kokettál. A júliusi vilniusi NATO-csúcson hozott döntés elfogadása óta eltelt félév azt bizonyítja, nem egy légből kapott állításra mondtak igent a tagállamok, amikor Oroszország és a terrorizmus közé egyenlőségjelet tettek.

A terrort kell megállítani, még akkor is ha országok állnak mögötte (Fotó: Pixabay)
A terrort kell megállítani, még akkor is ha országok állnak mögötte (Fotó: Pixabay)

Az köztudott, hogy Teherán Oroszország egyik legfontosabb fegyverszállítója, hiszen az ukrajnai bombázások főszereplői az iráni UAV-ok. Az amerikaiak szóhasználatával élve ezekkel a fegyverekkel terrorizálják az ukrán lakosságot. Jelenleg pedig Moszkva Teheránnal együttműködve iráni drónokat állít elő Oroszországon belül. A másik fontos kooperáció jelei Irán és Oroszország között Szíriában lelhetők fel. A Hamász október 7-i támadása után mindössze hat nappal izraeli rakéták robbantak Szíria két legfontosabb nemzetközi repülőterén és a zsidó állam fegyveres erői azóta is többször bombázták ezeket a létesítményeket. Az ok, hogy Izrael szerint ott landolnak a Hezbollahnak és más iráni kötődésű terrorcsoportnak szánt fegyverszállítmányok. Lehetetlennek tűnik, hogy ezekről a tranzakciókról ne tudtak volna, vagy ne tudnának az oroszok, hiszen a szíriai rezsim Moszkva támogatása nélkül már nem létezne és ezeket a repülőtereket az orosz harci gépek is használják. Nem véletlen, hogy az oroszok mindjárt közleményben ítélték el az izraeli rakétacsapásokat és a válság eszkalációjával fenyegetőztek.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo