A legtöbb fogatlan ember Európában magyar

Magyarországon az 50 feletti korosztály körében rendkívül magas a fogpótlásra szorulók aránya, a társadalmi közvélekedés pedig még mindig a „természetes öregedés” velejárójaként kezeli a fogvesztést. Dr. Szabó László, a Reform Dental vezető főorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy veszélyes tévhit. A fogvesztés nem sorsszerű, hanem egy kezelhető mulasztás eredménye, amelyre ma már léteznek olyan modern megoldások, amelyek messze túlmutatnak a kivehető fogsor sztereotípiáján.

A WHO országjelentése és a hazai adatok is riasztó képet festenek: a magyar felnőttek mindössze 19 százaléka rendelkezik az összes természetes fogával, szemben a 41 százalékos EU-átlaggal. A tagállamok között Magyarország az utolsó helyen áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan.

A 65–74 éves korosztályban csak minden negyedik ember rendelkezik a rágáshoz minimálisan szükséges 21 saját foggal, és közel minden ötödik (19,8 százalék) teljesen fogatlan.

A 75 év felettiek körében az arány tovább romlik: már csaknem minden második ember (38,7 százalék) teljesen fogatlan.

A „szimering-elv” a fogvesztés folyamatában

Dr. Szabó László szerint az 50 pluszos korosztálynál már nem a szuvasodás, hanem a fogágy betegségei és a tartócsont leépülése a fő oka a nagy arányú fogvesztésnek. A főorvos szerint a műszaki életből vett „szimering” (tengelytömítés) példája szemlélteti a legegyszerűbben az íny szerepét.

„Az ínynek a fog nyakán szoros mandzsettaként kellene lezárnia a csontot a baktériumok elől. Ha a tisztítás nem tökéletes, a gyulladás miatt ez a zárás megszűnik, tasakok alakulnak ki, a baktériumok pedig elérik a csontot, ami elsorvad, és végül a fog kilazul.”

Időskorban a fogágy betegségek pusztítanak
Időskorban a fogágy betegségek pusztítanak
Fotó: Reform Dental
A szakértő szerint a megelőzés kulcsa a rendszeres professzionális szájhigiéniai kezelés.

„Ezt mi a Reform Dentalnál szájwellnessnek nevezzük. Ezek a kezelések már egyáltalán nem járnak kellemetlenséggel. És ez a folyamat nemcsak tisztítást jelent, hanem folyamatos kontrollt is. Ha azonban a fogvesztés már megtörtént, a cél a csontállomány megmentése lesz.”

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo